védőoltások
Mindkét nem HPV oltása lehet a méhnyakrák elleni küzdelem sikerének kulcsa
Az első, onkogén HPV vírusok elleni vakcina megjelenése óta több mint tíz év telt el, de ezeknek a biztonságosan alkalmazható vakcináknak, melyek az invazív HPV-asszociált daganatok kivédéséért felelősek, az oltási rendbe történő bevezetése nem mindenhol nevezhető sikeresnek.
HPV-oltás: jó hírt közölt Kásler Miklós
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szeptember 16-ig kérhetik ingyenesen a szülők a HPV elleni védőoltást
Az összes, közel 48 000 hetedik osztályos lány számára igényelhetnek HPV elleni védőoltást a szüleik idén szeptember 16-ig. A vakcina a Nemzeti Immunizációs Programban ajánlott oltásként szerepel, így ingyenesen kapható, amennyiben azt az iskolákban tett írásos beleegyező nyilatkozattal a fenti határidőig kérik.
A fiúk beoltása is szükséges a méhnyakrák felszámolásához
Schaff Zsuzsa, az MTA rendes tagja szerint a fiúk HPV-oltása is megkezdődhetne szeptembertől az iskolákban, az ezt lehetővé tévő kormányhatározat – benne a HPV elleni védőoltás kiterjesztésével – már áprilisban megjelent. Az akadémikus a HPV okozta daganatok megelőzésével foglalkozó szakmai kerekasztal koordinátoraként adott interjút az mta.hu-nak.
Úton a méhnyakrák eliminációja felé
A nők körében a méhnyakrák a negyedik leggyakoribb daganat a világon. A WHO adatai szerint több mint félmillió nőt diagnosztizálnak a betegséggel évente, és mintegy negyed millió halálesetért felelős elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országokban.
Elsőként a világon: nyálmintából HPV kimutatás. 2. rész
A világon elsőként sikerült nyálminta segítségével kimutatni egy, a humán papillómavírus 16-os típusa (HPV-16) által okozott oropharyngealis daganatot egy tünetmentes felnőttnél.
Elsőként a világon: nyálmintából HPV kimutatás. 1. rész
A világon elsőként sikerült nyálminta segítségével kimutatni egy, a humán papillómavírus 16-os típusa (HPV-16) által okozott oropharyngealis daganatot egy tünetmentes felnőttnél.
Az Egyesült Államokban a fej-nyaki daganatok száma már meghaladja a méhnyakrákos esetek számát
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint a szájüregi daganatos esetek száma (12 600) meghaladja a méhnyakrákos esetek számát (9 700), melyet egy 5 éves időszakot felölelő humán papillómavírusról (HPV) szóló tanulmány igazol.
A méhnyakrák elleni vakcina tömeges bevezetése 62 millió ember életét mentheti meg a következő 100 évben
Vizsgálatok előrevetítik, hogy a humán papillomavírus vakcina gyors bevezetése a világ 78 legszegényebb országában több, mint 74 millió megbetegedést előzhet meg.
A HPV és a fej-nyaki daganatok
„Az egy óriási dolog, hogy Magyarországon is már az iskolás lányokat beoltják HPV ellenes oltóanyaggal, hiszen az egy közismert dolog, hogy a méhnyakrákot a HPV-nek egy bizonyos csoportja okozza. Az kevésbé ismert, hogy nagyon sok más betegséget is okoznak a HPV vírusok.” – Interjú prof. Dr. Tamás László egyetemi tanárral.
Komoly fegyver van a kezünkben a rák ellen, csak nem használjuk
Elsőrendű fontosságúnak nevezte az immunizálás felgyorsítását az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC), amely csütörtöki közleményében hangsúlyozta, hogy a HPV (humán papillomavírus) okozta rákos megbetegedések kialakulásának mintegy 92 százaléka megelőzhető a védőoltással.
Védett nők: rendkívül alacsony HPV prevalencia Ausztráliában 9 évvel a védőoltás bevezetése után
Ausztráliában 2007-ben kezdődött meg az az oltási program, ami a 4-komponensű HPV elleni védőoltást tette elérhetővé a 12-13 éves lányok körében. A program a 14-26 éves fiatal nők oltásával egészült ki. Ezt követően került sor 2015-ben a HPV prevalencia vizsgálatára a 18-26 éves női korosztály körében. Cikkünk a program eddigi eredményeit ismerteti.
Soha többet méhnyakrák?
2018 májusában a WHO azoknak az intézkedéseknek a fontosságára hívta fel a tagországok figyelmét, melyeken keresztül a méhnyakrák világszerte felszámolhatóvá válhat. E rosszindulatú megbetegedéssel szembeni harcra Ausztrália már kidolgozott egy jól működő modellt. A méhnyakrákkal és a HPV fertőzésekkel szembeni népegészségügyi intézkedések tanulságosak lehetnek más országok számára, és reményteljes jövő képét vetítik előre.