Belgyógyászat
A doppler-index mérésének helye és jelentősége a cardiovasculáris betegségekben
Az alsó végtagok doppler vizsgálata a perifériás érbetegségek vizsgálatának alapvető módszere. Az is közismert tény, hogy a boka-kar index (Ankle Brachial Index, ABI) mérésével már korán, a claudikációs panaszok megjelenése előtt diagnosztizálható az alsó végtagok obliteratív érbetegsége.
Cukorbetegek életmódváltoztatása: mennyit mondjunk a diagnóziskor?
A cukorbetegség diagnózisakor a beteg gyakran megkérdezi: mire kell ezentúl odafigyelnem? A válasz pedig nem lehet egy-két szavas, hiszen a betegnek már a rendelő ajtaján kilépve el kell kezdenie a sokat emlegetett életmód-változtatást, és ehhez megfelelő tanácsokkal kell ellátnunk – ezeket a tanácsokat igyekszik összefoglalni a cikk.
Cukorbetegek vérnyomását nem tanácsos túlságosan csökkenteni
A cukorbetegekkel foglalkozó szakorvosok erélyesebben igyekeztek csökkenteni pácienseik vérnyomását, mint a magas vérnyomású, többi betegét, de a legújabb eredmények szerint ennek szívet védő haszna nincsen, viszont vannak kedvezőtlen mellékhatásai. Az ACCORD óriástanulmány eredményeit az Amerikai Szívgyógyász Kollégium kongresszusán ismertették.
Cukorbetegeknek is jó a dióevés
A dió rendszeres ropogtatása javítja a cukorbetegek ereinek állapotát és csökkenti koleszterinszintjét, ezért igen jót tesz az egészségüknek. A biztató hírt a betegségek megelőzésével foglalkozó Amerikai Kollégium kongresszusán ismertették.
Erélyesebb koleszterincsökkentéssel sok életet lehetne menteni
A koszorúér-betegség szempontjából nagy kockázatú betegeknek csak a fele kap koleszterincsökkentő készítményt, pedig ezzel a gyógyszeres kezeléssel sok esetleg halálos szívrohamot lehetne elkerülni. Német kutatók vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.
Összefüggés a gyermekkori 1-es típusú diabetesek jó compliance és a glikémiás kontroll között: egy metaanalízis
Bár a gyermekkori 1-es típusú diabetesek jó compliance és az optimális glikémiás kontroll eltérése közötti összefüggést a gyakorlati útmutatók leírják, nem volt korábban a tanulmányok olyan szisztematikus összegzése, ami a jó compliance és a glikémiás kontroll összefüggését vizsgálta.
Biztonságosabb, olcsóbb és jobb lehet egyes esetekben az ultrahang, mint a CT
A Journal of Ultrasound in Medicine folyóirat márciusi számában megjelent szerkesztői cikkben a Harvard Egyetem egyik professzora sürgeti az orvosokat, hogy a CT helyett inkább az ultrahangot válasszák elsődleges diagnosztikai eszközként női kismedencei és alhasi panaszok esetén.
A sürgősségi ellátás különleges betegjogi aspektusai III.
A súlyos állapotban lévő betegek a leginkább kiszolgáltatottak. Sürgősségi ellátásuk során gyakrabban sérül emberi méltóságuk, kapcsolattartásuk, önrendelkezésük, vagy éppen elmarad a törvény szerinti tájékoztatás. Az egészségügyi törvény betegjogi fejezete nagy lehetőség, s egyben felelősség is.
A sürgősségi ellátás különleges betegjogi aspektusai II. avagy mindig készen légy, hogy oltalmat adhass
A betegek jogainak biztosítására irányuló trend nem csupán az egyén alapvető értékeinek, jogainak fokozottabb figyelembe vételére vezethető vissza, hanem annak is köszönhető, hogy az egészségügyi szolgáltatók és a betegek kapcsolatában alapvető változások történtek. A tradicionális orvos- beteg kapcsolat megváltozott.
Non-szteroidok súlyos mellékhatása: monitorozz!
A non-szteroid gyulladáscsökkentők rendelése fokozott figyelmet igényel minden szakterület orvosától. Az országban igen sokan szenvednek reumatológiai megbetegedésben, és az idősebb korosztály házi patikájában ez egy igen gyakori gyógyszercsoport.
Hipertenzív sürgősségi állapotok
Ezen állapotokban a vérnyomás egy ördögi kör folyományaképpen emelkedik hirtelen vagy fokozatosan, és ehhez a folyamathoz előbb-utóbb akut vaszkuláris eredetű célszervkárosodás társul.
Pigmentált purpurás dermatosis és magas kreatin tartalmú diéta kapcsolata
A pigmentált purpurás dermatosis (PPD) leggyakrabban idiopathias formában jelentkező megbetegedés, bizonyos gyógyszerek azonban provokálhatják a kialakulását. A szerzők közleményükben egy 28 éves férfi esetét ismertetik, aki magas kreatin tartalmú diéta tartása mellett PPD bőrtüneteit észlelte. A táplálék-kiegészítő étrend elhagyását követően a bőrelváltozások gyors regressziója következett be.
Terápiarezisztens hypertonia
Terápiarezisztenciáról akkor beszélhetünk, ha a vérnyomás akkor is a célérték fölött van, ha a beteg hármas antitenzív-kombinációt kap, amelyek közül az egyik diuretikum.