életstílus

Spórolási tippek, hogy több pénze maradjon a hónap végére

Az emberek nagy része nem valami jó a spórolásban – erre sokan felhördülhetnek, pedig, ha hó végén megnézik, mennyit is költöttek, rájöhetnek, hogy bizony számtalan felesleges dologra ment el nem kevés összeg. Hogy miként lehet jobban spórolni, méghozzá úgy, hogy közben nem érzi úgy, hogy szűkölködnie kéne?
2024.01.11. Életstílus

Növényevő dinoszaurusz csontvázakra bukkantak a Hátszegi-medencében az ELTE munkatársai

Az ELTE-Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport 2019 óta folytat ásatásokat az erdélyi Valiora nevű település közelében. Feltárt leletegyüttesük számos, a kréta időszak legvégén élt gerinces állattól származó csontot tartalmaz, amelyeknek tudományos feldolgozása még jelenleg is zajlik. A dinoszauruszok maradványaira vonatkozó első eredményeket a napokban tették közzé a Cretaceous Research nevű folyóiratban.
2024.01.10. Életstílus

Ezeket jobb, ha nem mondja nagyszülőként az unokájának

Nagyszülőként az ember teljesen máshogy nevelkedett, mint a mai gyerekek. Éppen ezért más szokásokat, szabályokat tart fontosnak és normálisnak, melyek az unokákkal való viselkedésben is megjelenik. Bár -jó esetben- az illető nem akar semmi rosszat, (sőt!), de a lehetnek olyan mondatok, melyek károsak lehetnek, esetleg kényelmetlen helyzetet teremthetnek. Hogy melyek ezek?
2024.01.08. Életstílus