Belgyógyászat
Hypoglikémia miatt többen kerülnek kórházi felvételre, mint hyperglikémia miatt
Mára a cukorbetegek közül többen kerülnek kórházi felvételre hypoglikémiával, mint hyperglikémia miatt, az American Diabetes Association (ADA) tudományos ülésén elhangzott új adatelemzés eredménye alapján.
Az étrendváltoztatás hatására a mikrobiom egy napon belül megváltozik
Köztudott, hogy a humán bélrendszeri mikrobiom hosszú távon alkalmazkodik az étrendváltozáshoz, ám a Nature szakmai folyóirat online kiadásában megjelent tanulmány szerint ez a változás már egy napon belül bekövetkezhet.
A csokoládé, a tea és a bogyós gyümölcsök csökkenthetik a cukorbetegség kockázatát
A Journal of Nutrition által közölt tanulmány szerint, a csokoládé és a bogyós gyümölcsök bizonyos vegyületei kedvezően befolyásolják a vércukor és a gyulladásos anyagok szintjét, ily módon a cukorbetegséggel és más betegségekkel szemben protektív hatást gyakorolhatnak.
Miért iszik sokat a gyerek? - A diabetes insipidusról
A gyermekek folyadékfogyasztása bármely életkorban megváltozhat. Ennek hátterében sokszor organikus ok áll, de időnként egyéb probléma kizárására is sort kell keríteni.
A nikotin vezérli a coronaria artériák plakkosodásához hozzájáruló sejtinváziót
Az Amerikai Sejtbiológiai Társaság éves értekezletén ismertetett tanulmány szerint az elektromos cigaretta nem csökkenti szignifikánsan a szívbetegség kockázatát.
Immunterápiával kombinált kezelés javítja a rossz prognózisú hasnyálmirigyrák túlélését
A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak vizsgálatában egy kombinált immunterápiás módszer szignifikánsan javította a korábban kezelt, metasztatikus ductalis adenocarcinomás betegek teljes túlélését, és megduplázta az egy éves túlélés valószínűségét.
Konvergáló járványok: tuberculosis és diabetes
A diabeteses betegeknek, függetlenül attól, hogy a betegség 1-es vagy 2-es típusú, körülbelül 2-3-szor nagyobb a rizikója aktív TBC-re az egészséges populációhoz viszonyítva. Minél rosszabb a glükóz kontroll, annál magasabb a kockázat is.
A fehérvérsejtek újonnan felfedezett osztálya a hatékonyabb vakcinák fejlesztését teszi lehetővé
A fehérvérsejtek egy új osztályát fedezték fel az A*STAR's Singapore Immunology Network (SIgN) kutatói humán tüdő és bél szövetben, mely első vonalbeli védekezésként kritikus szerepet játszik a fungalis és bakteriális infekciókkal szemben.
A Crohn-betegek gyógyszerrezisztenciájának lehetséges oka
A kb. 700 000 amerikai szenved Crohn-betegségben, és a gasztrointesztinális traktus károsodásával járó autoimmun betegség miatt az érintettek 66-75%-a élete során valamikor műtétre szorul. A sebészeti intervenció gyakran akkor válik szükségessé, amikor a betegség a jelenlegi gyógyszeres terápiával, pl. szteroidokkal szemben rezisztenssé válik.
Megtalálták a diabetes és a szívbetegség közti biológia kapcsolatot
A UC Davis Health System kutatói felfedezték a diabetes és szívbetegség között fennálló biológiai kapcsolatot, ami megmagyarázhatja, hogy a cukorbetegeknél miért fokozott a szívbetegségek kockázata. A tanulmány a Nature szakmai folyóiratban jelent meg.
A hipertónia a nők esetében veszélyesebb
A Therapeutic Advances in Cardiovascular Disease kiadásában megjelent tanulmány a két nemnél eltéréseket talált a hipertóniát okozó tényezőkben, és megállapította, hogy a magas vérnyomás a nők számára jóval veszélyesebb lehet.
Az 1-es típusú diabetes mellitusról
A 16 éves nagylány szeptemberi iskolakezdéskor jelentkezett a Gyermekklinika ambulanciáján. Perinatális anamnézise negatív, gyermekkorában komolyabb megbetegedése nem volt.
Az olajos magvak fogyasztása hatással lehet a mortalitásra
A mogyoró, dió, és egyéb olajos magvak rendszeres fogyasztása csökkenti a teljes és az ok-specifikus mortalitás kockázatát a New England Journal of Medicine kiadásában megjelent harvardi kutatás eredménye szerint.