Belgyógyászat
Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia (AAP) Meningococcus Vakcinációra/Booster dózisra vonatkozó frissített ajánlása
A Neisseria meningitidis az invazív bakteriális infekciók szignifikáns oka, és az AAP jelenlegi irányelvévek szerzői összefoglalták néhány kulcsfontosságú pontban a N meningitidis epidemiológiáját az Egyesült Államokban. A fertőzés leggyakrabban az 1 év alatti gyermekek esetében fordul elő. Bár emelkedő N meningitidis fertőzési arány észlelhető körülbelül a 14. életév kezdetével, a 22. életévig kiterjedően.
Infekció katéter viselése mellett
Az alábbi összefoglaló az Európai Urológus Társaság irányelvei alapján készült, melyben számos randomizált és kontrollált klinikai vizsgálat metaanalízisének eredményére támaszkodva foglalták össze a katéter viselésével kapcsolatos fertőzésekről a tudnivalókat. Az alábbi összefoglaló ajánlható azoknak is, akik katéterek ápolásával, gondozásával foglalkoznak.
Oralis anticoncipiens okozta, tako-tsubo-syndromát mimikázó myocardialis infarctus
26 éves nőbeteg anamnesisében néhány hónapja tragikus hirtelenséggel elvesztett édesanya, munkahelyi pszichés stressz és 4 órája fennálló tartós mellkasi fájdalom szerepel. Rizikó faktorok közül csak a dohányzás és a fogamzásgátló szerepelt.
A túl kevés só fogyasztása is káros lehet
A túl kevés só fogyasztása ugyanolyan káros lehet kardiovaszkuláris szempontból, mint a túl sok, derült ki egy új tanulmányból.
A leghatékonyabb szedatív szerek gyermekek CT-vizsgálatakor
A sürgősségi osztály (emergency department) gyakran segít diagnosztikus vizsgálatok során - pl. gyermekkori CT-vizsgálat - szükséges nyugtatás kivitelezésében. Az ED orvosai részére a nyugtatószerek nagy választéka áll rendelkezésre, ami magában foglalja pl. a chloral hidrátot, a pentobarbitált, a propofolt, a midazolámot és az etomidátot. Vitákat generál azonban, hogy melyik a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer koponya CT során a gyermekek nyugtatására. A legutóbbi irodalmi adatok áttekintése segít a megfelelő vélemény kialakításában.
A felnőttkori növekedésihormon-hiány kivizsgálása és terápiája- Az Amerikai Endokrin Társaság új irányelvei II.
Az Amerikai Endokrin Társaság a növekedési hormon deficienciára (GHD) vonatkozó új, aktualizált evidencia alapú irányelvei közül a definícióra és a diagnosztikára vonatkozó pontokat követően a terápiás útmutatót vesszük sorra.
A felnőttkori növekedésihormon-hiány kivizsgálása és terápiája - Az Amerikai Endokrin Társaság új irányelvei I. rész
Aktualizálta az Amerikai Endokrin Társaság a 2006-ban kiadott, a felnőttkori növekedésihormon-hiány (GHD) kivizsgálásáról és terápiájáról szóló klinikai irányelveit. A vizsgálati munkacsoportban az Amerikai Endokrin Társaság Klinikai irányelvek Albizottsága által kiválasztott elnök, négy szakértő, egy metodológiában jártas személy és egy orvos-író vett részt.
Az infarktus okozta kardiogén sokk
Akut myocardialis infarktust követően körülbelül 5-7%-ban alakul ki kardiogén sokk. A szívinfarktus okozta akut szívelégtelenség esetén - a pumpafunkció zavara miatt - a perifériás szöveti perfúzió kórosan lecsökken. Súlyos, életveszélyes állapot, azonnali beavatkozást igényel, mert többszervi elégtelenséghez, halálhoz vezet.
Diabetes mellitus (az édes vizelet betegség) – napjaink nagy kihívása
Az ókori görögök már megalkották a diabetes mellitus fogalmát, a fokozott mennyiségű, édes vizeletet ürítő betegeket érintő megbetegedésről szóltak így. Bár akkor még nem tudták az okát, de a diabetes esetén a szervezet szénhidrát anyagcseréje borul fel, vagy a hasnyálmirigy inzulin termelésének részleges vagy teljes hiánya vagy az inzulin felhasználásának elégtelensége miatt. Ez vezet a vizelet glükózürítésének fokozódásához, ami következményes vizeletmennyiség ürítésével jár. Ez okozza aztán a fokozott folyadékforgalmat, ami legtöbbször feltűnik a betegeknek vagy a velük együtt élőknek.
Az orvosok túlsúlyosak, edzetlenek és motiválatlanok
Ezekkel a nem éppen hízelgő szavakkal jellemezte az orvostársait a 2011-es Kanadai Kardiovasculáris Kongresszus egyik előadója Dr. Brian McCrindle, a torontói Beteg Gyerekek Kórházának gyermekkardiológusa.
Meghökkentő allergiás kórképek
Az első leírt allergiás kórkép a darázsméreg allergiáról szól. Feltehetően az ókori egyiptomiak (i.e. 3000 körül) ugyanúgy meglepődtek, amikor Menes fáraó halálának okát allergiának véleményezték, mint korunk embere, amikor például a férfiak saját ondójukkal szembeni allergiájáról vagy víz okozta csalánkiütésekről beszélünk.
Új guideline a gyermekkori húgyúti fertőzések kezelésére - Kiegészítő klinikai kérdések
A gyermekkori húgyúti fertőzésekre vonatkozó Amerikai Gyermekgyógyász Társaság (AAP) által kidolgozott klinikai gyakorlati irányelveket ismertette a cikk első része. Jelen tanulmány az ehhez kapcsolódó kiegészítő klinikai kérdéseket ismerteti.
Amiodarone okozta pajzsmirigy betegségek és kezelésük
Az amiodarone az egyik leggyakrabban használt antiaritmiás szer. Számos mellékhatással bír, beleértve a pajzsmirigy (pm) diszfunkciót. Az amiodarone egyaránt okozhat hyper- és hypofunkciót.