Belgyógyászat
Előzetes halálozási adatok 2020. január - 2021. február között. 2. rész
A Covid-19 miatt elhunyt fiatalabb népesség esetében a diabetes gyakran szerepelt a halottvizsgálati bizonyítványon, mint már fennálló alapbetegség. Ami azt illeti, a 45-84 éves korcsoport Covid-19 miatt bekövetkező haláleseteinek 15%-a esetében szintén szerepelt diabetes a halottvizsgálati bizonyítványokon. A 45 évnél fiatalabbak esetében ez az arány alacsonyabb volt, a Covid-19 következtében elhunytak 9%-a esetében szintén diabetesről számoltak be. Tekintettel azonban arra, hogy a 2019. évi kanadai Népegészségügyi Felmérés szerint a 49 évnél fiatalabb kanadaiak 6%-a cukorbeteg, ez felhívja a figyelmet arra a fokozott kockázatra, ami a lakosság valamilyen alapbetegségben szenvedő fiatalabb csoportjai esetében fenn áll.
Előzetes halálozási adatok 2020. január - 2021. február között. 1. rész
A Covid-19 pandémia továbbra is hatással van a kanadai közösségekre és családokra. A betegségnek tulajdonítható haláleseteken túl a világjárványnak közvetett következményei is lehetnek, melyek növelik vagy csökkentik a halálesetek számát különféle tényezők - úgy, mint a késleltetve végrehajtott orvosi beavatkozások vagy a fokozott gyógyszerhasználat - eredményeként.
Összefüggés a diabéteszes retinopátia és súlyos Covid-19 között?
Egy, az Egyesült Királyságban elvégzett kisebb, egyközpontú vizsgálatban a Covid-19 megbetegedés következtében történő intubáció kockázata a nagyon beteg kórházban kezelt betegeknél több, mint ötszörösére növekedett azok esetében, akik diabéteszes retinopátiában szenvedtek, szemben azokkal, akiknél nem állt fenn ez a betegség.
Új radiológiai technika az aorta aneurysmák korai észleléséhez
Ascendens mellkasi aorta aneurysmák (’ascending thoracic aortic aneurism’; aTAA) akkor keletkeznek, amikor az aorta - a szervezet legnagyobb verőerének - falai meggyengülnek és elkezdenek kiboltosodni. Ez rupturához vagy disszekcióhoz vezethet, ami életveszélyes vérzést és halált okozhat.
NSAID-ok biztonságossága Covid-19 megbetegedés alatt
A nem szteroid gyulladásgátló készítmények (NSAID-ok) nem növelik a súlyosabb megbetegedés vagy a halálozás kockázatát a Covid-19 megbetegedéssel kórházban kezelt betegek esetében, - állapította meg egy új vizsgálat.
Soproni Gyógyközpont - Szakorvos, szakorvos-jelölt
A Soproni Gyógyközpont az alábbi szakterületekre vár szakorvos ill. szakorvos-jelölt munkatársakat.
Az immunellenőrzőpont-gátlók okozta thyreoiditis összefüggése a halálozással
Az immunellenőrzőpont-gátlók okozta thyreoiditis összefüggése a halálozással Egy kiterjedt elemzésben a thyreoiditis és a teljes túlélés (’overall survival’, OS) közötti összefüggés daganattípusonként eltérő volt, azonban a tüdőrákos betegek esetében volt a legerősebb.
A SARS-CoV-2 elleni antitest válasz dializáltakban
Az ’Annals of Internal Medicine’ szaklapban közzétett új vizsgálat megállapításai szerint a legtöbb dialízisben részesülő beteg esetében a legyengült immunrendszer ellenére legalább 6 hónapig fennmaradnak a SARS-CoV-2 elleni antitest szintek a fertőzést követően.
Az e-cigaretta káros hatásai
Egy online felmérésben a kamaszok és a fiatal felnőttek saját bevallása szerint az e-cigaretták használata összefüggésben áll a gyakrabban előforduló ziháló légzéssel és légszomjjal. Az összefüggés a cigaretta-, és a kannabisz használattal történő korrekciót követően is fennállt.
Az aszpirin és a nők PCI-t követően? 2. rész
„Amennyiben az aszpirin korai elhagyása esetén a vérzés relatív kockázata csökken, és ez hasonlóan alakul a nemek között, azonban a nőknél általánosságban magasabb a vérzés kockázata, az nagyobb abszolút kockázatcsökkenést eredményez”, - mondta Dr. Vogel.
A Covid-19 fertőzés daganatos betegekben
Korábbi vizsgálatok feltárták, hogy a 2019-es koronavírus megbetegedésben (Covid-19) szenvedő daganatos betegek esetében magas a halálozási arány. Eg vizsgálatban olyan tanulmányok szisztematikus áttekintésére került sor, amelyek Covid-19 fertőzött daganatos betegek halálos kimenetelű eseteiről számoltak be.
Három oka a csendes hypoxiának Covid-19 alatt. 2. rész
Egy számítógépes tüdőmodell használatával megállapították, hogy ahhoz, hogy a véroxigén-szintek olyan alacsony értékre csökkenjenek, mint amit a Covid-19 megbetegedésben szenvedő betegeknél megfigyeltek, a véráramlásnak valóban sokkal nagyobbnak kell lennie a szokásosnál a tüdőnek azon területein, amelyek már nem képesek oxigént felvenni - ez hozzájárul az alacsony oxigénszinthez az egész szervezetben, - mondták.
Három oka a csendes hypoxiának Covid-19 alatt. 1. rész
Egészségügyi mérnökök számítógépes modellezéssel kutatják a Covid-19 megbetegedésben szenvedő betegek alacsony véroxigén szintjeit. A tudósok még mindig azon dolgoznak, hogy megfejtsék azt a rejtélyt, hogy az új koronavírus hogyan támadja meg a tüdőt és a szervezet egyéb részeit.