Belgyógyászat

A diabetes strukturált gondozása a női betegeknél javítja a kimeneteleket

Egy követéses vizsgálat, mely a háziorvosi gyakorlatban alkalmazott személyre szabott diabetes terápiák hatásait értékeli, arra az eredményre jutott, hogy az efféle terápiák a női betegek esetében csökkentik a bármely okból bekövetkező, illetve diabetes-asszociált mortalitást, a férfiaknál azonban nem. A Koppenhágai Egyetem Dr. Marlene Krag vezetésével készült tanulmányát a Diabetologia című szakmai folyóirat közölte.

2015.12.22. Belgyógyászat

Még több jó hír a kávéról

Azoknál az embereknél, akik kissé nagyobb, de még mértékletes mennyiségű, akár koffeintartalmú, akár koffeinmentes kávét fogyasztanak, szignifikánsan alacsonyabb a mortalitási arány, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét. – derül ki három jól ismert kohorsz tanulmány összesített elemzéséből. A Harvard Egyetem tanulmányáról a Circulation című orvosi szaklap számolt be.

2015.12.15. Belgyógyászat

A psoriasis és a vasculitis kapcsolata

Az amerikai National Institutes of Health (NIH) új kutatási eredménye arra utal, hogy a psoriasis bőrtüneteinek súlyossága összefügg az erek gyulladásával, azaz a vasculitissel. A Dr. Nehal N. Mehta vezetésével készült tanulmány eredményét az Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology című orvosi szaklap közölte.

2015.11.24. Belgyógyászat

Az alacsony zsírtartalmú diéta nem hatékonyabb a többinél

A Harvard Egyetem új meta analízisének eredménye szerint a hosszú távú súlycsökkentésben az alacsony zsírtartalmú diéta nem hatékonyabb a többi, hasonló intenzitású diétánál, ezért a táplálkozási irányelveknek nem kellene az alacsony zsírtartalmú diétát hatékony testsúlycsökkentő intervencióként ajánlani.

2015.11.17. Belgyógyászat