Diabetológia

A rendszeres testmozgás, a fizikailag aktív életmód az egészséges élet elérésének és megőrzésének egyik alappillére. A technicizált világnak, az obezitogén környezetnek köszönhetően korunk társadalmában egyre jelentősebb probléma a túlsúlyosság, az elhízás: fokozatosan kiszorul a fizikai munkavégzés, az élő munkaerőt gépek, robotok helyettesítik, kényelmesebbé válik a közlekedés, az élelmiszerek bősége és könnyű elérhetősége pedig sokszor túlfogyasztásra sarkall. Saját egészségünk rajtunk múlik, de gyermekeink jó életminőségéért, egészségtudatos szokásaik kialakításáért is felelősséggel tartozunk. Helyes példamutatással, tanítással megelőzhetünk számos egészségügyi problémát, amelytől felnőtt korukban szenvedhetnek.

A prediabetes állapot a diabetes „előszobájának” is tekinthető, mivel ekkor a vércukorszint már a normál érték fölé emelkedett, noha még nem éri el a kóros értéket. Bár a prediabetesben szenvedők aránya nem pontosan ismert, egy vizsgálat alapján minden harmadik brit felnőtt érintett és a CDC adatai szerint az USA-ban is hasonló az arány.

A cukorbetegségek mintegy 5 százalékát kitevő 1-es típusú diabétesz kialakulásában több tényező is szerepet játszik, és ezek egyike lehet a különféle baktériumok inaktív T-sejtekre gyakorolt hatása: a Cardiff Egyetem kutatói kimutatták, hogy a kórokozók olyan módon aktiválhatják az egészséges sejtekre egyébként ártalmatlan T-sejteket, hogy azok végül elpusztítják a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjeit.

Évek óta ismert, hogy a 2-es típusú diabétesz kialakulásában egyaránt szerepet játszik a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek csökkent inzulintermelése, az inzulinrezisztencia, valamint a máj megnövekedett glükóztermelése, az utóbbi időben pedig az inkretinhormonok, így a glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) és a glükózfüggő inzulinotróp polipeptid (GIP) cukorbetegségben játszott szerepe is egyre inkább tisztázódik.

A diabéteszes nefropátia klinikai diagnózisa három fő pilléren nyugszik: a diabetes mellitus, a mikroalbuminuria/proteinuria és a GFR-vesztés kimutatásán. A definícióban meghatározott módon, szövettan hiányában, kizárásos diagnózist állíthatunk fel. Mint a klinikai lefolyás részletezése során kiderül, a mikroalbuminuria/ proteinuria hiánya ma már nem zárja ki a diabéteszes nefropátia diagnózisát. Alátámaszthatja a diagnózist, de hiányában nem zárható ki, ha a cukorbetegnél hiperfiltrációt vagy ultrahangvizsgálattal a vese megnagyobbodását észleljük.

A 2-es típusú diabétesz kezelésére szolgáló újfajta, hetente csak egyszeri szedést igénylő GLP-1 agonisták a hatékonyság és a biztonsági profilok tekintetében is több ponton eltérnek egymástól. A HbA1c szinteket három gyógyszertípus, a dulaglutid, az exenatid és a piacról azóta már visszavont taspoglutid csökkentette a leginkább, és ugyanez volt tapasztalható az éhgyomri glükózszintek és a testsúly esetében is. Ez volt az első olyan átfogó vizsgálat, amelyben a heti egyszeri szedést igénylő GLP-1 agonisták hatásait mérték össze.

A cukorbetegség megelőzésére és gyógykezelésére több tudományosan elfogadott módszer is rendelkezésre áll, és az ezek közötti választást számos tényező is befolyásolhatja.

A betegség komoly alkalmazkodási feladat minden életkorban, és akár éveken keresztül minden más szempontot felülír, ami egy egészséges gyerek életében fontos: spontaneitás, bátor kezdeményezés, önszabályozás. A cukorbeteg gyerekeket kezelő szakorvosok nagyon fontosnak tartják, hogy a beteg minél előbb magabiztosan kezelni tudja állapotát.

Az AdverseEvents nevű informatikai cég legújabb jelentése 11-féle új típusú diabéteszgyógyszer adatelemzésével próbálta kideríteni, hogy melyek a legbiztonságosabb és a legkevésbé biztonságos gyógyszerek. A GLP-1 receptor agonisták és a DPP-4 gátlók közül a Bydureonnál figyelték meg a legkevesebb, a Nesinánál pedig a legtöbb mellékhatást.

A glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) hatását utánzó gyógyszerek megjelenése új lehetőséget teremtett az eddigi osztályozásban és a 2-es típusúként ismert cukorbetegség kezelésében. Az exenatid anélkül képes a HbA1c szint csökkentésére, hogy jelentős hipoglikémiát vagy testsúlynövekedést okozna. Sőt, a legújabb vizsgálatokból már az is kiderült, hogy a gyógyszer mérsékli a falánkságra való hajlamot és növeli a jóllakottságérzetet, ezáltal pedig még csökkenhet is az exenatiddel kezeltek súlya.

Az iszkémiás vesebetegséget illetően még nehezebb definíciót megfogalmazni, mint a diabéteszes nefropátia esetében. Láthatók a vese szövettani vizsgálata során bizonyos elváltozások, amelyek a vese iszkémiájának a következményei, de a klinikus gyakorlatilag semmit nem észlel ebből a klinikai, nem szövettani diagnosztikus vizsgálatok során.

A cukorbetegség kezelésére szolgáló bélhormon-alapú terápiák során a testsúly csökkenése is megfigyelhető. Egy holland kutatócsoport eredményei részben megmagyarázzák, hogy milyen módon érvényesülhet ez a hatás.

A Diabetes Care című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint itt az ideje, hogy a cukorbetegség eddig használt csoportosítását egy új, a hasnyálmirigy béta-sejtjeit középpontba állító új osztályozási rendszer váltsa fel. Az új megközelítés azokra a korai beavatkozásokra helyezi a hangsúlyt, amelyekkel elkerülhető a béta-sejtek további károsodása, a terápiás választásokat pedig aszerint jelöli ki, hogy a 11 azonosított élettani folyamat közül melyek vezetnek a magas vércukorszinthez.