Neurológia

A fájdalom problémája egyidős az emberiséggel. Minden korban az adott hitvilágnak és a rendelkezésre álló orvosi ismereteknek megfelelően próbáltak megoldást találni.

Az agyi metasztázisok jelentkezése esetén a betegek mintegy 20%-ánál fordul elő vénás tromboembolizáció.

Minden harmadik válás okaként az elhidegülést szokták említeni az érintettek. „Ma ne, fáj a fejem.” A viccekből, de a való életből is ismerős lehet ez a mondat. Természetesen előfordulhat, hogy a „kifogás” hátterében lelki okok állnak, de gyakran az is, hogy frontérzékenység, vagy migrén miatt ténylegesen a fejben lévő hasogató fájdalom az együttlét akadálya. Ilyenkor az időben bevett és megfelelően hatékony fájdalomcsillapító a fájdalom mellett „más” problémákra is gyógyírt jelenthet.

A kezeletlen inszomnia számos testi és lelki betegség kockázatát növeli, rontja az életminőséget, a fizikai és szellemi teljesítményt, a munkahelyi és iskolai eredményességet, és általában kedvezőtlenül befolyásolja a morbiditást és a mortalitást.

Bár a migrén kezelését már az ókori Egyiptomból származó egyik papiruszon is ábrázolták (agyagból készült krokodilt kötöztek a fejfájós beteg fejére, a krokodil szájába pedig gyógyfüveket tömtek), ill. a migrén leírását – csakúgy mint elnevezését – a több, mint 2000 éve élt Galenusnak köszönhetjük, mind a mai napig nem tekinthetjük a migrén kezelését megoldottnak.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság és az Amerikai Diabetes Társaság által kidolgozott, a szívbetegségben és diabetesben szenvedő betegek táplálkozási irányelvei után az Amerikai Integratív Fájdalomkezelési Akadémia is elgondolkozott hasonló, célzott irányelvek összeállításán.

Az álmatlanság kezelésének igénye valószínűleg egyidős az emberiséggel. Míg a huszadik század első felét a barbiturátok, a második felét a benzodiazepinek uralták, a huszonegyedik század modern készítményei a nem benzodiazepin altatók, más néven „Z”-szerek – zolpidem, zolpiclon, zaleplon. Az egyes hatóanyagok klinikai hasznának értékeléséhez, az előnyök és kockázatok összevetéséhez az alvás fiziológiájára gyakorolt hatásukat is figyelembe kell venni.

A cikksorozat első részében felhívtuk a figyelmet, hogy bár mind a migrénes roham kezelésére, mind azok megelőzésére számos, igazoltan hatékony gyógyszerrel rendelkezünk, a betegek részéről nagy az igény az „alternatív” (rokon megnevezéssel komplementer, vagy nem-gyógyszeres) kezelési módok iránt.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság és az Amerikai Diabetes Társaság által kidolgozott, a szívbetegségben és diabetesben szenvedő betegek táplálkozási irányelvei után az Amerikai Integratív Fájdalomkezelési Akadémia is elgondolkozott hasonló, célzott irányelvek összeállításán.

Az alvászavar alapvetően egy klinikai diagnózis, amellyel kapcsolatban az első feladat a háttérben meghúzódó komorbiditások feltérképezése.

A migrén az önálló fejfájások közé tartozó, igen gyakori fejfájástípus. A fájdalom erőssége és a kellemetlen kísérőtünetek miatt – melyek a betegek életminőségét nagymértékben rontják – a migrén mindenképpen kezelést igényel. A kezelés két fő lehetősége a rohamok kezelése (fájdalomcsillapítás), ill. a rohamok gyakoriságának csökkentése (profilaxis).

Az Amerikai Családorvosi Akadémia 2016-os kongresszusán leadott szavatok alapján többé nem tekinti ötödik életjelnek a fájdalom mértékét, mert részben ebben látja az opioidok járványszerű túladagolásának okát.

A migrén kezelésében használt gyógyszerek kétféle csoportra oszthatóak, a migrénroham enyhítésére szolgáló roham-, vagy abortív gyógyszerekre, és a migrénes rohamok megelőzésére szolgáló profilaktikus gyógyszerekére.