DHA – Omega-3 alapvető fontosságú a baba agyának és szemének fejlődéséhez
Omega-3 zsírsavak - A DHA szerkezeti és funkcionális szerepet játszik az agyban, valamint a szem retinájában.1
Omega-3 zsírsavak - A DHA szerkezeti és funkcionális szerepet játszik az agyban, valamint a szem retinájában.1
A Science folyóirat csütörtöki számában közölt hír szerint kutatók két új, széles körű semlegesítő hatású antitestet (bNAbs) azonosítottak, amelyek a HIV-vírus sebezhető részét célozzák meg.
Adagonként 2,5 és 20 dollár között lesz a H1N1-es influenzavírus elleni oltás ára a vásárló ország gazdagságától függően - vélekedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezetője egy szerdán megjelent interjúban.
2010. május 16-19. között a European Academy of Gynaecological Cancer - supported by Europen School of Oncology hazánkban, Budapesten rendezi meg első kongresszusát, „Congress on management guidelines in gynaecological oncology” címmel.
Új mesterséges megtermékenyítés révén jött világra egy újszülött Nagy-Britanniában: a kis Oliver világszerte az első baba, aki úgy született, hogy az embriót a kromoszómák teljes vizsgálata után választották ki, és ültették be.
Már korábban is leírták az IL-3 potenciális osteoblast gátló hatását MM betegek körében. Az IL-3 mind a bazális, mind a BMP-2-stimulált osteoblast képződést dózisfüggően gátolja rágcsáló és humán sejtvonalaknál egyaránt, de anélkül, hogy hatása lenne magára a sejtnövekedésre.
A méh- és darázsméreg allergia a legritkábban előforduló allergiás betegség. Enyhébb esetben bőrpírt, duzzanatot, fájdalmat okoz, súlyosabb esetekben hörgőgörcs és sokk, majd légzés-bénulás és keringésmegállás következik be.
A hisztériás pszichózis hátterében súlyos pszichotrauma, és annak disszociációval való hárítása áll. Az ilyen betegek hipnózisra igen fogékonyak, ami szintén a disszociációra való hajlam megnyilvánulása.
Egy antibiotikum, amelyet Afrikában a vaksághoz vezető szembetegség, a trachoma gyógyítására alkalmaznak, a jelek szerint csökkenti a más betegségek következtében előálló gyermekhalandóságot Etiópiában.
Az erekció mechanizmusának egyre jobb megismerésével ma úgy gondoljuk, hogy az esetek többsége kardiovaszkuláris vagy anyagcsere betegség talaján kialakult organikus eredetű ED, következményes psychés elemekkel, tehát kevert etiológiájú és multikauzális.
Az anginában szenvedő férfiaknál kétszer gyakoribb a szívroham és közel háromszoros a halálozás kockázata, mint a nőknél – derült ki a British Medical Journal honlapján (bmj.com) megjelent egyik tanulmányból.
Magyarországon elvétve találkozhatunk utazási tanácsadással foglalkozó szakrendeléssel.
Azokban a betegekben, akik az AIDS kórokozójaként ismert HIV-vírus egyik típusával fertőzöttek meg, nagyobb valószínűséggel alakul ki demencia, mint azokban, akik más szubtípusokat hordoznak – mutatták ki a John Hopkins Orvosi Egyetem kutatói. Az eredmény, amit a Clinical Infectious Diseases című újság szeptemberi számában közöltek, az első munka, amely bemutatja, hogy HIV egy speciális típusa felelős a kognitív folyamatok romlásáért, mely a nem ellenőrzött fertőzöttek között a leggyakoribb komplikáció.
Az elmúlt évtizedekben a fájdalomcsillapítás megfelelő rangra emelkedett az oxyológiában. A kezdeti bizonytalanság után napjainkban már egyértelmű, hogy a fájdalom önmagában is jogos indoka a mentőhívásnak, s hogy a helyszíni ellátás, a szállításra előkészítés, a szállítási trauma csökkentésének egyik legfontosabb eleme a fájdalomcsillapítás.