DHA – Omega-3 alapvető fontosságú a baba agyának és szemének fejlődéséhez
Omega-3 zsírsavak - A DHA szerkezeti és funkcionális szerepet játszik az agyban, valamint a szem retinájában.1
Omega-3 zsírsavak - A DHA szerkezeti és funkcionális szerepet játszik az agyban, valamint a szem retinájában.1
Azoknál a demenciában szenvedő embereknél, akik olyan elfoglaltságokat űznek, mely az agyat tornáztatja, például írás, olvasás, kártyázás, lassabban alakul ki a memória hanyatlása – írja egy a Neurology című újság augusztus 4-i számában megjelent tanulmány.
Az Ohio állambeli Columbusban található Nemzeti Gyermekkórház orvosai a jellemzően szívbeteg felnőtteknél alkalmazott készüléket súlyos gyomorbetegségben szenvedő gyermekek gyógyítására is használják.
A dohányzásról való leszokás jelensége igen érdekes: egyesek képesek abbahagyni egyik napról a másikra, mások viszont hosszasan próbálkoznak, míg célt érnek – ha egyáltalán sikerül nekik.
Egy amerikai kutatásban olyan rizikófaktorokat azonosítottak, melyek túlsúlyos fiatalok extrém táplálkozási szokásainak kialakulását eredményezhetik. Ilyen szokás a súlykontrollálási szándékkal végzett önhánytatás, fogyasztótabletták, vízhajtók, hashajtók szedése vagy a kényszeres túlevés.
Megtalálták a biokémiai útvonalat, amelyen át a kannabisz emlékezetvesztést okoz egereknél - állítják spanyol kutatók a Nature Neuroscience szakfolyóirat vasárnap megjelent számában. A közlemény szerint a felfedezés utat nyithat olyan szerek kifejlesztéséhez, amelyek a marihuána vágyott fájdalomcsillapító hatásával rendelkeznek, annak feledékenységet okozó mellékhatása nélkül.
Egy kameruni nő igazoltan gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg - közölték francia kutatók a Nature Medicine szakfolyóirat vasárnap megjelent számában.
Osztrák kutatók szerint már egy kilenc éves gyerek is képes elsajátítani a cardio-pulmonális recuszcitációt (CPR), ami sok esetben életeket menthet meg.
A Shire gyógyszergyár Figyelemhiányos Hiperaktivitás Zavar (ADHD) kezelésére szolgáló Vyvanse® készítményének weboldala a legnépszerűbb a gyermekorvosok körében – derült ki a Manhattan Research gyógyszerészeti és egészségügyi piackutató társaság felméréséből.
Visszavonta egy tudományos folyóirat szerkesztője azt a vitatott tanulmányt arról, hogy elsőként hoztak létre embrionális őssejtekből mesterséges emberi spermiumot.
A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 16. őszi konferenciája.
Napjainkban, az egészségügyi rendszer szerkezet átalakítása idején különösen nagy jelentőségű a szakma egységének megőrzése, a kollektív tevékenység.
A Roche bejelentette, hogy a Humán Gyógyszerkészítmények Európai Bizottsága (CHMP) pozitív véleményt fogalmazott a társaság MabThera (rituximab) nevű gyógyszerére vonatkozó engedélyezés kiterjesztés igénylésével kapcsolatban. A gyógyszer a krónikus lymphocytás leukémiában (CLL) szenvedő betegek kezelésére szolgál.
2009.07.27-ig világszerte összesen 134503 ember fertőződött meg az új tipusú influenza vírussal, ebből 816 halt meg. A guideline a diagnosztikai kritériumokat, komplikációkat, és kezelési lehetőségeket foglalja össze.