Megtalálták a skizofrénia kialakulásához kapcsolódó molekuláris folyamatot
A kutatók végre megtalálták azt az agyban zajló molekuláris folyamatot, ami hozzájárul a skizofrénia kialakuláshoz.
A kutatók végre megtalálták azt az agyban zajló molekuláris folyamatot, ami hozzájárul a skizofrénia kialakuláshoz.
Egy új amerikai kutatás eredménye szerint lehetséges, hogy rendszeres életmóddal, azaz, ha mindig időben fekszünk le és szabályos időközönként étkezünk, megelőzhetjük bizonyos mentális betegségek jelentkezését. A Douglas Mental Health University Institute és a McGill University vizsgálatának eredményéről az eLife című szakmai folyóirat számolt be.
Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek meg a pszichiátriai betegek a társadalomban. A hiánypótló kutatás főképp a betegek és a közösség viszonyára koncentrál, és ennek alapján javasol változtatásokat a kezelésben.
Az American College of Neuropsychopharmacology értekezletén ismertetett új tanulmány szerint a varázsgomba fő hallucinogén összetevője, a psilocybin, már egyetlen dózisa is tartósan enyhíti az életveszélyes rákos megbetegedéssel diagnosztizált betegek szorongását és depresszióját.
A JAMA Psychiatry című szakmai folyóirat online kiadásában megjelent randomizált, placebo-kontrollált vizsgálat eredménye arra utal, hogy a fényterápia és antidepresszánsok együttes alkalmazása szignifikánsan javítja a nem szezonális major depresszió tüneteit, valamint a fényterápia önmagában hatékonyabb, mint az antidepresszáns monoterápia.
Egy új tanulmány szerint minden tízedik, 3 év körüli gyermeknek lehetnek öngyilkos gondolatai vagy mutathat erre utaló magatartást, ráadásul az ilyen gyermekek háromnegyedénél ezek a tünetek a gyermekkor közepéig elhúzódhatnak, főként azoknál, akik depresszióban vagy externalizáló zavarokban szenvednek. A tanulmányt a Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry című szakmai folyóirat közölte.
A szembetegséggel társult vizuális hallucinációkat nevezzük Charles Bonnet-szindrómának. A vizuális hallucinációknak számos különböző oka lehet. Okozhatják különböző egészségügyi problémák vagy gyógyszerek, ám amikor a hallucinációk oka szembetegség, akkor a 18. századi természettudós után a betegséget Charles Bonnet szindrómának nevezzük.
Az egészségügyi problémák, a jövedelemcsökkenés és a szeretett társ elvesztése csak néhány azon problémák közül, melyekkel az idősebbek szembesülnek. Ezek alapján talán nem meglepő, hogy nagyjából 7 millió 65 év feletti amerikai szenved a depresszió valamilyen formájában. Viszont annál inkább meglepő, hogy az időskori depresszióról az orvosok gyakran nem vesznek tudomást és ennélfogva nem is kezelik.
1988-ban a kutatók különös tünetegyüttessel találták szemben magukat: egy korábban egészséges fiatalembernél a beteg mindennapi életét ellehetetlenítően súlyos, folyamatos kimerültséget tapasztaltak. A különös kórképet krónikus fáradtság szindrómának nevezeték el.
Az általános pszichiátria intézmények képesek elérni az autista spektrum betegségben szenvedő (ASD) vagy értelmi fogyatékos gyermekek kórházi ellátásának azt a színvonalát, amit kifejezetten az ilyen gyermekek kezelésére specializálódott szakklinikák nyújtanak. – legalábbis ezt állítják azok az amerikai szakértők, akik kifejlesztették a pszichiátriai fekvőbetegek legjobb ellátásának gyakorlati irányelveit. A tanulmányt a Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry című szakmai folyóirat decemberi kiadása közölte.
Lyse Bordier, a francia Bégin Katonai Kórház diabetológus professzora az Európai Diabetes Kutató Társaság (European Association for the Study of Diabetes, EASD) 2015-ös Stockholmi konferenciáján az idősebb diabeteses betegek kognitív hanyatlásának problémájáról tartott előadást.
A PAINWeek idei konferenciáján ismertetett kis esetszámú pilot tanulmány eredménye szerint a krónikus fájdalomban szenvedő betegek több mint egyharmadánál lehet jelen figyelemhiányos zavar (ADD).
Rágcsálókkal végzett kontrollált kísérlet során az akupunktúra hatékonynak bizonyult a krónikus stressz kezelésében. Az Endocrinology szakmai folyóiratban megjelent beszámoló eredményei arra utalnak, hogy az akupunktúra a szorongásoldó és antidepresszáns gyógyszerékéhez hasonló mechanizmuson keresztül fejti ki hatását.