diabetológia
Téli, ünnepi étkezés
Az év végi ünnepek közeledtével, megérkeznek a tradicionális karácsonyi ételek is, a forralt bor, a beigli a hal és velük együtt az emésztőrendszeri túlterheltség. Tudatosággal, némi módosítással elkészítve a fogásokat ez a kellemetlenség elkerülhető, ráadásul nem kerül sokba.
Mire lehet következtetni a sürgősségin a vércukorszint értékéből?
A cukorbetegség és a prediabétesz a szív- és érrendszeri betegségek ismert kockázati tényezői, és fokozott halálozási kockázattal járnak. Nem teljesen ismert, hogy a véletlenszerűen emelkedett vércukorszintű, de cukorbetegséggel nem rendelkező betegek esetében magasabb-e a mortalitás és a kardiovaszkuláris kockázat.
Megújult a hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR®
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége öt éve készítette el az egészséges, hazai felnőtt lakosságnak szóló OKOSTÁNYÉR®-t. A legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozták meg, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz naponta milyen élelmiszertípusoknak, milyen arányban kéne a tányérunkra kerülnie.
Hogyan és mit igyanak a kismamák és a kisbabák
A megfelelő folyadékfogyasztás – különösen kánikulában – mindenki számára létfontosságú. Ezen belül külön csoportot képeznek a várandósok, szoptatós kismamák és a kisbabák.
Suliqua toll hatáserősség és kezdődózis választás - A 10-20-30-as szabály
A diabétesz előrehaladtával az egyes antidiabetikus terápiák kombinálásával érhetőek csak el a terápiás célok. A Suliqua a diabétesz karrier több pontján is beilleszthető a terápiába. Nézze meg az alábbi videón, hogyan alkalmazandó a 10-20-30-as szabály!
Tavaszi zsongás a nyár küszöbén – Hogyan együnk, hogy jól legyünk?
Január, február, itt a nyár - tartja a mondás. A köztes időben az időjárási szempontból is igen szeszélyes tavaszi hónapok is feladják a leckét, testileg-lelkileg egyaránt.
Hogyan együnk húsvétkor okosan?
A karácsony mellett a húsvét a másik olyan nagy ünnep az évben, amikor a lakomáé a főszerep. Különösen azért érdemes átgondolni, hogy mi és milyen arányban kerül a húsvéti asztalra, mert hagyományosan egy böjti időszakot törünk meg az ünnepi étkezéssel.
Hogyan étkezzünk a menopauza idején?
A változó kor meghatározó időszaka a női létnek, amelyre érdemes felkészülni táplálkozási szempontból is. Egyetlen és általános étrendi ajánlás nem létezik. A szervezet ösztrogénhiányos állapotát fitoösztrogénekkel és a már nem védett szervrendszereket betegséget megelőző tápanyagokkal kell támogatni.
Videón a diabéteszterápia jin-jang-ja
Az amerikai és európai diabétesz társaságok legfrissebb állásfoglalása a bázis inzulin és GLP-1RA fix arányú kombinációját a nagyon magas hatékonyságú diabétesz terápiák közé sorolja, és többek között javasolja a 2-es típusú diabéteszes betegek terápiájának intenzifikációjára. Nézze meg a videót!
A bázis inzulin és a rövid hatású GLP-1RA fix kombinációja a diabéteszterápia jin-jang-ja
Az FRC-k hosszú hatású bázis inzulin és a rövid hatású GLP-1RA egymást kiegészítő hatásának köszönhetően az éhomi és a posztprandiális vércukorszintet egyaránt képesek csökkenteni. Míg a bázisinzulin a glukoneogenezis gátlása révén hat, addig a GLP-1RA a glukózfüggő inzulinelválasztást támogatja, így lényegében kettős HbA1c kontroll valósul meg.
Mindent a gyorsfagyasztott és mirelit termékekről
A tél végéhez közeledve az éléskamrák egyre üresebbé válnak, készülnek a zsenge, friss termények befogadására. Lassan kezdetét veszi a böjti időszak is, amely ismételten a testi-lelki megújulás lehetőségét rejti magában. Keressük azokat az élelmiszereket, amelyek rendszeres fogyasztása segíti egészségünk megőrzését. Figyelmünk elsők között a zöldségek és gyümölcsök felé fordul. Vajon eleget fogyasztunk belőlük?
Torkos csütörtök cukorbetegen?
Február a farsang fő időszaka, amely idén március 2-ig azaz hamvazószerdáig tart. Az evés-ivás, a nagy lakomák szerves részei a farsangi mulatságoknak és a báli szezonnak, ami a magyar népszokás részeként a torkos csütörtökben csúcsosodik ki. A nagyböjt előtt sokan a szokásosnál is mohóbban fogyasztanak zsírban és szénhidrátban gazdag, a farsanghoz köthető ételeket, mint például farsangi fánkot. A cukorbetegek az év ezen időszakában hatalmas kisértésnek vannak kitéve és nagyon nehéz megállni a farsangi túlkapásokat.
Fontos mese: Az életet megédesítő dolgokról
Testünknek az élethez változatos táplálkozásra, különböző tápanyagokra van szüksége. Fontos, hogy étrendünk megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazza a főbb tápanyagokat, hiszen a helyes táplálkozási szokások védik az egészségünket míg a helytelen szokások megbetegíthetnek. A valaha tapasztalt hiánygazdasághoz képest ma elképesztő mértékű túlkínálat van az életet megédesítő finomságokból köztük a szénhidrátokból is. Ezen túl az „olcsósági versenyben” sokszor az XXL kiszerelés a nyerő és az kerül be a fogyasztói kosárba. Hogyan tudjuk pácienseink figyelmét a mai világban a helyes mértékletes táplálkozásra irányítani? Hogyan tudjuk őket egyszerű tanácsokkal vezetni?