diabetológia

Az Amerikai Orvos Kollégium (American College of Physicians, ACP) frissített irányelve megerősíti a szervezet azon javaslatát, mely szerint továbbra is a metformin a 2-es típusú diabetes legjobb elsővonalas orális terápiája.

A cardiovascularis (CV) halálozás, nonfatális myocardialis infarctus (MI) vagy nonfatális stroke jelentősen ritkábban fordult elő azoknál a magas CV kockázatú, 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeknél, akik semaglutide kezelésben részesültek, a placebo terápiában részesült betegekhez képest.

Az új irányelv 30 percenkénti rövid mozgást javasol. Az Amerikai Diabetes Társaság (American Diabetes Association - ADA) frissítette a cukorbetegek számára kiadott, rendszeres fizikai aktivitásról szóló átfogó iránymutatását, melyben általánosságban kevesebb napközbeni mozgásszegény időszakot javasol.

A Cincinnati gyermekkórház kutatói szerint a 2-es típusú diabetesben szenvedőknél jelentősen megváltozik az agy szürkeállományának teljes térfogata, valamint a látásért, hallásért, memóriáért, érzelmekért, beszédért, döntéshozatalért és önkontrollért felelős agyterületek szürkeállományának térfogata.

A prediabetes állapot a diabetes „előszobájának” is tekinthető, mivel ekkor a vércukorszint már a normál érték fölé emelkedett, noha még nem éri el a kóros értéket. Bár a prediabetesben szenvedők aránya nem pontosan ismert, egy vizsgálat alapján minden harmadik brit felnőtt érintett és a CDC adatai szerint az USA-ban is hasonló az arány.

A cukorbetegségek mintegy 5 százalékát kitevő 1-es típusú diabétesz kialakulásában több tényező is szerepet játszik, és ezek egyike lehet a különféle baktériumok inaktív T-sejtekre gyakorolt hatása: a Cardiff Egyetem kutatói kimutatták, hogy a kórokozók olyan módon aktiválhatják az egészséges sejtekre egyébként ártalmatlan T-sejteket, hogy azok végül elpusztítják a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjeit.

Évek óta ismert, hogy a 2-es típusú diabétesz kialakulásában egyaránt szerepet játszik a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek csökkent inzulintermelése, az inzulinrezisztencia, valamint a máj megnövekedett glükóztermelése, az utóbbi időben pedig az inkretinhormonok, így a glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) és a glükózfüggő inzulinotróp polipeptid (GIP) cukorbetegségben játszott szerepe is egyre inkább tisztázódik.

A diabéteszes nefropátia klinikai diagnózisa három fő pilléren nyugszik: a diabetes mellitus, a mikroalbuminuria/proteinuria és a GFR-vesztés kimutatásán. A definícióban meghatározott módon, szövettan hiányában, kizárásos diagnózist állíthatunk fel. Mint a klinikai lefolyás részletezése során kiderül, a mikroalbuminuria/ proteinuria hiánya ma már nem zárja ki a diabéteszes nefropátia diagnózisát. Alátámaszthatja a diagnózist, de hiányában nem zárható ki, ha a cukorbetegnél hiperfiltrációt vagy ultrahangvizsgálattal a vese megnagyobbodását észleljük.

A 2-es típusú diabétesz kezelésére szolgáló újfajta, hetente csak egyszeri szedést igénylő GLP-1 agonisták a hatékonyság és a biztonsági profilok tekintetében is több ponton eltérnek egymástól. A HbA1c szinteket három gyógyszertípus, a dulaglutid, az exenatid és a piacról azóta már visszavont taspoglutid csökkentette a leginkább, és ugyanez volt tapasztalható az éhgyomri glükózszintek és a testsúly esetében is. Ez volt az első olyan átfogó vizsgálat, amelyben a heti egyszeri szedést igénylő GLP-1 agonisták hatásait mérték össze.

Az AdverseEvents nevű informatikai cég legújabb jelentése 11-féle új típusú diabéteszgyógyszer adatelemzésével próbálta kideríteni, hogy melyek a legbiztonságosabb és a legkevésbé biztonságos gyógyszerek. A GLP-1 receptor agonisták és a DPP-4 gátlók közül a Bydureonnál figyelték meg a legkevesebb, a Nesinánál pedig a legtöbb mellékhatást.

A glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) hatását utánzó gyógyszerek megjelenése új lehetőséget teremtett az eddigi osztályozásban és a 2-es típusúként ismert cukorbetegség kezelésében. Az exenatid anélkül képes a HbA1c szint csökkentésére, hogy jelentős hipoglikémiát vagy testsúlynövekedést okozna. Sőt, a legújabb vizsgálatokból már az is kiderült, hogy a gyógyszer mérsékli a falánkságra való hajlamot és növeli a jóllakottságérzetet, ezáltal pedig még csökkenhet is az exenatiddel kezeltek súlya.

Az iszkémiás vesebetegséget illetően még nehezebb definíciót megfogalmazni, mint a diabéteszes nefropátia esetében. Láthatók a vese szövettani vizsgálata során bizonyos elváltozások, amelyek a vese iszkémiájának a következményei, de a klinikus gyakorlatilag semmit nem észlel ebből a klinikai, nem szövettani diagnosztikus vizsgálatok során.

A cukorbetegség kezelésére szolgáló bélhormon-alapú terápiák során a testsúly csökkenése is megfigyelhető. Egy holland kutatócsoport eredményei részben megmagyarázzák, hogy milyen módon érvényesülhet ez a hatás.