életstílus
Kisfiú az év első újszülöttje a Semmelweis Egyetemen
Éjfél után 14 perccel jött világra a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén az első kisbaba 2023-ban.
Vidám szilveszteri falatkák
Néhány hozzávalóval és egy kis fantáziával máris feldobhatjuk a hangulatot az év utolsó napján.
Térkép mutatja meg, hol állt volna Budapest 50 millió évvel ezelőtt
A legősibb megjeleníthető állapot 750 millió éves.
Korábbról vannak emlékeink, mint azt eddig hitték
Akár már kétéves korunkból is lehetnek emlékeink – állítják kanadai kutatók, szemben azzal a vélekedéssel, hogy inkább a hároméves korunk után történteket tudjuk felidézni.
Több mint egy év után az otthonától 2500 kilométerre került elő a család kevdence
Sandra O’Neill szíve majdnem megszakadt, amikor tavaly októberben nyoma veszett szeretett kutyájának, Zeppelinnek. A németjuhász-keverék most került elő több mint 2500 kilométerre az otthonától.
3 hely, ahol egész évben karácsonyi hangulat van
Harangok csilingelése, piros-fehér színek, a dér ropogása a láb alatt. A karácsonyi hangulat csak az év egy szakaszában elevenedik meg. Sokan már akkor várják a következő karácsonyt, mikor az akkori véget ér.
Magyarországon az első zöldhidrogén előállítására képes berendezés
A Bükkábrányi Energiapark által vezetett projekt keretében Magyarországra érkezett az első ipari méretű elektrolizáló berendezés. A hidrogént napenergia felhasználásával is előállítani képes technológia egyedi és különleges hazánkban - közölte a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága.
Őseink téli álmot aludtak, hogy átvészeljék a hideg évszakot
Az ember egykor téli álmot alhatott a túlélés miatt a régészek szerint.
Tudósok szerint azért nem találkoztunk eddig ufókkal, mert túl unalmasak vagyunk nekik
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint a földi technológia túlságosan fejletlen ahhoz, hogy az idegen civilizációk érdeklődését felkeltse.
Ortopéd cipők felírásával trükköző orvost tartóztattak le
A rendőrség adatai szerint 22 millió forintot igényelt vissza az orvos.
Programot készít a Google az olvashatatlan receptek megfejtéséhez
A gyógyszerészek is beszállnak majd a fejlesztésbe, mert ők el tudják olvasni a recepteket.
Zene a szívbeteg gyermekekért
Szeretettel invitáljuk a Pannon Filharmonikusok jótékonysági hangversenyére. A koncert teljes jegybevételéből (nem csak a támogatói jegyekből) a zenekar a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványt támogatja.
Meglepő megoldással kísérleteznek az alkoholizmus ellen
A pszichedelikus szerek terápiás célú felhasználása a tudomány új, egyben virágzó területe: az Exeteri Egyetem azt vizsgálja, alkoholizmusban hogyan segíthet a ketamin.