életstílus
Fantasztikus felfedezés küszöbén vagyunk, ami mindent megváltoztathat
Egy svájci kormány alkalmazásában álló tudós merész jóslatot tett az idegen élet felfedezéséről.
A szennyvíziszap hasznosításának lehetőségeit vizsgálták Szegeden a kutatók
A szennyvíziszap és a biogázüzemekben keletkező fermentációs maradék hasznosításának lehetőségeit vizsgálták egy uniós projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, a debreceni TÁRS-95 Kft.-vel együttműködve olyan reaktor prototípusát készítették el, amelyben ilyen alapanyagokból energiahordozók állíthatók elő.
Biztonságosabb lenne, mégsem háttal ülünk a repülőn
Bár sok izgalmas tervvel lehet találkozni a repülőgépek utasterének átalakítása kapcsán, egy valami mégis tabunak számít, pedig jelentősen növelné a biztonságot. Akkor miért nem utazunk háttal a repülőn?
Bigámista alapította a világ legkisebb királyságát
Az Olaszországhoz tartozó Szardínia északkeleti partjától alig egy kilométerre van egy sziget, amely mindössze öt négyzetkilométer.
Öt aszteroida fenyegeti a Földet
A NASA jelentette be.
Betiltják a hús reklámozását egy holland városban a klímaváltozás elleni harc részeként
A világon elsőként a hollandiai Haarlemben betiltják a húsipari termékek reklámját, miután az önkormányzat a klímaválsághoz hozzájáruló termékek közé sorolta a húst.
Érdekességek az avokádóról
Legyen zöldség vagy gyümölcs, többféleképpen is fogyasztható az izgalmas karakterű finomság.
Egyetlen természetben töltött óra csökkentheti a stresszt
A világ lakosságának fele ilyen városokban él, amelyek egyre nagyobbak, zajosabbak és zsúfoltabbak lesznek. Mindez viszont valószínűleg jóval több stresszt is jelent jóval több ember számára. Egy új tanulmány szerint azonban létezik ellenszer.
Őszi-téli lakberendezési ötletek költséghatékonyan
Mutatjuk az aktuális őszi-téli lakberendezési trendeket, és azt is, miként tudod kis költségvetésből megvalósítani őket.
Elindult a Vígszínház 2022/23-as évada
Elindult a Vígszínház 2022/23-as évada, amelyben a három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek.
A desszertgyomor igenis létezik
Számos tanulmány próbált választ találni arra, hogy az az igencsak rejtélyes képességünk, hogy mindig találunk helyet a desszertnek
Jótékonysági koncert mozgássérült gyermekek javára
Sajátos nevelési igényű iskolások számára rendez jótékonysági koncertet a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara. A jegyekből befolyó összeget teljes egészében a Pető András Kar Konduktív Gyakorló Általános Iskola javára ajánlják fel, melyet a komplex művészeti oktatáshoz, fejlesztéshez szükséges eszközök megvásárlására szeretnék fordítani.
Pécsen és a villányi borvidék településein kínál programokat az Európai Bordalfesztivál
Idén 29 éve, hogy összegyűlnek szeptember utolsó hétvégéjén Európa legjobb bordal énekesei, hogy a nemes nedűt dicsérő dallamoktól legyen hangos Pécs és a Villányi borvidék. A világjárvány után, idén újra külföldi férfikarok is színesítik programunkat.