életstílus
Modern csodák
Fejfájáscsillapító, telefon, fogtömés vagy autó – ezek mind-mind olyan csodák, amelyekről évszázadokkal ezelőtt még álmodni sem mertünk volna.
Egyre kevesebbet sportolnak a magyarok
Egyre kevesebben szánják rá magukat az aktív és rendszeres testmozgásra Magyarországon, ennek pedig többek között a lakóhely, az iskolai végzettség, a kor és a számítógépes játékok az elsőszámú felelősei - derült ki egy nemzetközi kutatásból.
A három legjobb étel öregedés ellen
Három étel más táplálékokhoz képest messze a legjobbnak bizonyult az öregedés elleni harcban; a Harvard Egyetem tudósai szerint e csodaszerek vissza is fordíthatják az idő előtt beindult káros folyamatokat. A kutatók a kérdéses ételeket széleskörűen tanulmányozva – korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve – bizonyították, hogy valóban működhet a fiatalító hatás.
Különleges csemegék a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Hatvanöt helyszínen 130 programmal, többek között 8 ősbemutatóval és 12 magyarországi premierrel várják a közönséget a Budapesti Tavaszi Fesztiválra (BTF) március 19. és április 5. között. Idén Dánia lesz a díszvendég.
Borászok borásza 2010: itt a jelöltek listája
A Vinum Praemium alapítvány kuratóriuma összeállította a hazai borszakma 50 kiválóságának listáját, akik maguk közül megválasztják majd 2010-re a Borászok Borászát.
Múzeum lett a Sziklakórház
Megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) a muzeális intézményi működési engedélyt a budai Várhegy gyomrában működő Sziklakórház - Titkos Légókórház és Atombunker című kiállítás.
Újra indulnak a hóágyúk a magyar hegyekben
Újra elindították a hóágyúkat a legnagyobb magyar síterepeken, így a szokásosnál jóval hosszabb lehet az idei síszezon - írja pénteki hírében a SíTV.
Csökkent az apróvad-állomány, veszteséges a vadgazdálkodás Szolnok megyében
Az elmúlt évről eddig beérkezett adatok szerint csökkenő mutatók mellett veszteséges a vadászatra jogosult szervezetek összteljesítménye Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte az MTI-vel a helyi vadászkamara titkára.
A Fesztiválok Éve jegyében rendezik az idei utazás kiállítást
Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) által 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve jegyében rendezik meg az Utazás 2010 - 33. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást Március 4-től 7-ig Budapesten.
Jótékonysági gála zenével és borárveréssel Győrött
Nagyszabású jótékonysági gálaestet tart a Győri Filharmonikus Zenekar és hét civil szervezet csütörtökön Győrött. A zene és a bor jegyében szervezett gála bevételével helyi gyermekintézményeket támogatják a közreműködők - mondta Tagai István, az Európai Borlovagrend győri legátusának vezetője az eseményt ismertető sajtótájékoztatón.
Magyar ételklasszikusok újrafogalmazása
A gasztronómia új hullámát képviselő séfek egyre gyakrabban áramvonalasítják új technológiákkal a hagyományos magyar fogásokat is.
Mégis házasságtörő volt Boleyn Anna egy új életrajz szerint
Nem volt hamis a házasságtörés vádja, amelynek alapján VIII. Henrik angol király halálra ítéltette második feleségét, Boleyn Annát - állítja a királyné egy most megjelenő életrajza, amelyet a The Guadian című brit napilap internetes kiadása (guardian.co.uk) ismertetett.
A brit tudomány elbeszélt történelme
A brit tudomány elbeszélt történelme (An Oral History of British Science) elnevezésű projekt keretében mélyinterjút készítenek prominens brit tudósok százaival, akik pályafutásukról, emlékeikről, kutatási tapasztalataikról vallanak; az audiovizuális felvételeknek köszönhetően az érdeklődők első kézből ismerhetik meg, miként is működik a tudomány.