hematológia

Sokat tanulmányozott, többoldalú kapcsolat feltételezhető az autoimmun betegségek és a malignus lymphomák között. Egyfelől, több autoimmun kórképben gyakoribbnak bizonyult a malignus lymphomák előfordulása, ugyanakkor a lymphomákban is fokozott autoreaktivitás alakulhat ki, autoimmun komplikációkhoz vezetve. Az autoimmun betegség fennállása megelőzheti a lymphoma kifejlődését, de autoimmun betegségek kialakulhatnak a lymphoma jelentkezését követően is, esetleg a két betegség egyidőben jelentkezhet.

Olasz, magyar, spanyol, izraeli és egyesült államokbeli klinikai vizsgálóhelyeken hamarosan megkezdenek egy nemzetközi vizsgálatot a StemEx nevű, leukémia, nyirokcsomó-daganat (lymphoma) és myelodysplasiás syndroma (MDS) elleni kísérleti kezeléssel.

A cikk áttekinti, hogyan hozzunk orvosilag megfelelő döntést az antifoszfolipid szindróma (APS) változatainak tekintetében, beleértve a vénás és artériás thrombózisok kialakulásának másodlagos profilaxisát, csakúgy, mint az ismételt vetélések és magzati elhalások megelőzését.

Az antifoszfolipid szindróma fő artériás manifesztációja a stroke. A legfontosabb kérdések, amelyeket az orvosnak meg kell oldania a kezelési stratégia kialakítása során, hogy szükséges-e vérlemezke elleni szer adása mint az aspirin, vagy olyan szájon át szedendő K-vitamin-antagonistát célszerű-e használni, mint a warfarin? Amennyiben ez utóbbira esik a választás, mekkora legyen annak dózisa?

A HIV-vírussal nem fertőzött betegeknél fellépő agresszív terápiarefrakter vagy relapszusban lévő lymphoma kezelésére a standard terápiás választás az autológ őssejt átültetést követő nagy dózisú kemoterápia. Ugyanakkor ez a terápiás séma nem volt univerzális olyan betegek körében, akiknél AIDS talaján kialakult lymphomát diagnosztiáltak – legalábbis az elmúlt időszakot megelőzően.

Más tumoroktól eltérően, a HRS sejtek túlélésében igen nagy szerepe van az őket körülvevő mikrokörnyezetnek. Erre bizonyíték, hogy a HRS sejtek önmagukban nagyon nehezen szaporíthatók sejttenyészetben. A legújabb terápiás próbálkozások során épp ezt a jelenséget használják ki. Az egyik lehetőség, hogy monoklonális antitestekkel a mikrokörnyezet sejtjeit pusztítják el. A másik megközelítés pedig, hogy immunmoduláns szerekkel aktiválják a T- és NK-sejteket, kiváltva egy igen effektív tumorellenes választ.

Cikksorozatunk második részében olyan kísérleti szerekkel foglalkozunk, melyek a sejtproliferáció különféle regulációs útvonalainak befolyásolása révén fejtik ki hatásukat.

Elsődleges thromboprofilaxis. Egy randomizált klinikai vizsgálat eredményeként Erkan és társai azt találták, hogy alacsony dózisú (81 mg) aspirin elsődleges thrombózis profilaxisként hosszútávon történő alkalmazása a placebóhoz képest nem eredményez javulást a klinikai kimenetel tekintetében olyan, klinikai tünetekkel nem rendelkező betegeknél, akiknek tartósan pozitív CL-ELISA és/vagy LA assay eredményeik vannak.

A cikkben 48 CML-es betegnél két vonalban sikertelenül alkalmazott tirozinkináz-inhibitorok (TKI) után harmadik vonalban alkalmazott nilotinib vagy dasatinib hatékonyságáról számolnak be.

A Hodgkin-lymphoma kezelése az elmúlt évtizedekben az onkohematológia egyik sikertörténetévé vált. A betegek 70-80 %-a már az első vonalbeli kemoterápiára (ABVD, BEACOPP protokollok) meggyógyul, a relabáló vagy rosszul reagáló eseteknél pedig a nagydózisú kemoterápia autológ őssejt-szupportációval kiegészítve a választandó kezelési stratégia. A fő problémát azok a betegek jelentik, akik az autológ transzplantáció után visszaesnek: náluk a másod-, harmadvonalbeli terápiás protokollok és az allogén transzplantáció eredményei is igen szerények.

Hősokk fehérje gátlók, hiszton-deacetiláz inhibitorok és AKT protoonkogén gátlók. A myeloma multiplex terápiája több évtizedes stagnálás után az elmúlt időben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. A myeloma multiplex terápiája több évtizedes stagnálás után az elmúlt időben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. Az új, korszerű készítmények megjelenésével a rezisztens és relabáló betegek gyógyulási, túlélési esélyei is javultak. Cikksorozatunk befejező részében a hősokk fehérje gátlókat, a hiszton deacetiláz inhibitorokat és az AKT gátló hatású szereket mutatjuk be.

A myeloma multiplex terápiája több évtizedes stagnálás után az elmúlt időben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. Az új, korszerű készítmények megjelenésével a rezisztens és relabáló betegek gyógyulási, túlélési esélyei is javultak. Legutóbb az új generációs proteasosoma inhibitorokat mutattak be, jelen munkánkban pedig az immunomoduláló ágensekkel és alkiláló szerekkel kapcsolatos eredményekről számolunk be.

A myeloma multiplex (MM) és az ismeretlen eredetű monoklonális gammopathia (MGUS – Monoclonal Gammopathy of Uncertain Significance) familiáris vagy herediter formáival kapcsolatban csak nagyon kevés ismeret áll rendelkezésünkre.