hematológia

A szervezet vaskészletének döntő része hemvas formájában létezik, ebből is a legfontosabb a vörösvértestekben levő hemoglobin, mely az oxigénszállítás nélkülözhetetlen tényezője. Vas található még a harántcsíkolt izom myoglobinjában, különféle redox folyamatokat katalizáló enzimekben (citokrómok, kataláz, peroxidáz flavoproteinek).

A neutropenia a kemoterápiás kezelések egyik leggyakoribb szövődménye, mely súlyos fertőzések kialakulását eredményezheti.

Az utóbbi időben számos korszerű eljárás egészíti ki a lymphomák diagnosztikáját, melyek segítségével a prognózist illetően is egyre több információhoz jutunk, lehetővé téve a betegek "rizikó-adaptált" kezelését. A vizsgálatok közül kiemelten fontosak az immunhisztokémiai és molekuláris biológiai módszerek, valamint a PET-CT.

A non-Hodgkin lymphomák kialakulására jellegzetes tünetek hívhatják fel a figyelmet. A diagnózis alapja jelenleg is a szövettani mintavétel. A különféle laboratóriumi eljárások mellett számos képalkotó vizsgálat segíthet bennünket a betegség kiterjedtségének megállapításában.

Az erythropoetin készítményeknek fontos szerepe van a malignus lymphomák és myeloma multiplex miatt gondozott betegek anaemiájának kezelésében: alkalmazásukkal nagyon sok vértranszfúzió kiváltható. Az utóbbi években napvilágot látott néhány negatív tényező azonban nagyobb óvatosságra int a terápia során.

Miao és kollégái bebizonyítják, hogy ha FoxP3 transzgenikus egerekbe normálisan immunválaszt kiváltó FVIII plazmidot injektálnak, a belőlük származó regulatorikus T-sejtek (regulatory T cells; Treg-sejtek) nemcsak a VIII-as faktor elleni immunválaszt szupprimálják, hanem a gazdaszervezet Treg-sejtjeit is aktiválják.

A Waldenström-macroglobulinaemia kezelése csak szimptómás esetekben indokolt. Az alkalmazott stratégia különbözik az őssejt-tranaszplantációra alkalmas fiatal betegek és az idősek, valamint a nagy és kis rizikójú esetek között. Cikksorozatunk következő részében szót ejtünk a fenntartó terápiáról, az új kezelési lehetőségekről, valamint algoritmust dolgozunk ki a refrakter-relabáló esetek menedzseléséről.

A Waldenström-macroglobulinaemia kezelése csak szimptómás esetekben indokolt. Az alkalmazott stratégia különbözik az őssejt-tranaszplantációra alkalmas fiatal betegek és az idősek, valamint a nagy és kis rizikójú esetek között. Az utóbbi időben a bortezomib és rituximab alapú kombinációkkal van a legkedvezőbb tapasztalat.

A Waldenström-macroglobulinaemia az indolens non-Hodgkin lymphomák egyik altípusa, mely IgM-t szekretáló lymphoplasmocytoid sejtek burjánzásával jellemezhető. Az IgM típusú M-komponens hiperviszkozitás szindrómát okoz, emellett croyglobulinként és autoantitestként is viselkedhet, valamint szövetekben is lerakódhat. Emiatt a betegség klinikuma igen változatos, számos szerv dysfunctiója kialakulhat.

Cikksorozatunk befejező részében az alemtuzumab kezelés egyéb alternatív indikációit tekintjük át: B- és T-sejtes indolens non-Hodgkin lymphomák, őssejt-transzplantáció, GVHD és egyes autoimmun kórképek.

Cikksorozatunk következő fejezetében az alemtuzumabbal a krónikus lymphoid leukaemia kezelésében szerzett tapasztalatokat foglaljuk össze. Az érintett témák: első vonalbeli kezelés, kombinációs terápia, minimális reziduális betegség eradikációja, és a kedvezőtlen citogenetikájú betegek.

Az alemtuzumab egy humanizált, a CD52 molekula ellen termelt monoklonális antitest. A refrakter-relabáló krónikus lymphoid leukaemia (CLL) mellett sikerrel alkalmazható T-sejtes malignitások (mycosis fungoides, T-sejtes prolymphocytás leukaemia) kezelésében, valamint allogén őssejt-transzplantációt követően a graft versus host betegség (GVHD) kivédésében.

Cikksorozatunk befejező részében a köldökzsinórvér (KZSV) eredetű őssejtek felhasználásának lehetőségeit tárgyaljuk I. típusú diabetes mellitusban, illetve felvázoljuk a jövő perspektíváit.