hírek

A lengyel kormány fizetne a beteg gyereket szülő anyáknak

A lengyel kormány törvényjavaslata szerint fizetnének azoknak a nőknek, akik megszülik súlyos fogyatékkal a világra jövő gyermekeiket is. A kormánypárt az abortusztörvény szigorítása elleni tömeges felháborodás ellenére kitart terve mellett.
2016.11.08. Hírek

A Nagyvárad téren lesz a szuperkórház

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet, illetve a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) bázisán valósulhat meg a dél-pesti egészségügyi centrum.
2016.11.07. Hírek

Orvosok, akik csak papíron oltanak

A háziorvosi szakmán belül nyílt titok, hogy vannak az országban olyan orvosok, akik ugyan jó pénzért aláírják az oltási könyvet – így hivatalosan úgy tűnik, hogy a gyermek megkapta a kötelező vakcinákat –, ám valójában nem adják be az előírt oltásokat a babáknak. Bizonyítani viszont ezt eddig senki sem tudta. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke ezzel kapcsolatban arról beszélt a Magyar Nemzetnek:
2016.11.03. Hírek

Nem csupán a finanszírozás felelős a magas amputációs arányért

Korábbi, a Magyarországra jellemző, kiemelkedően magas amputációs számra vonatkozó közleményünk célja az volt, hogy rávilágítson a magyar érbetegek, illetve a magyar egészségügy nehéz helyzetére. Szeretnénk, ha minél hamarabb prioritássá válna az egészségügy a mindenkori kormány munkájában és ezáltal az ehhez hasonló finanszírozási és strukturális problémák is fókuszba kerülhetnének.
2016.11.02. Hírek

Egyre több áldozatot szedhet a rák

A daganatos betegségek – főként az emlőrák – okozta elhalálozás meredek növekedésére figyelmeztetett két tanulmány, amelyek szerint évente mintegy 5,5 millió nő hal meg a betegségben 2030-ra a 2012-es 3,5 millióval szemben.
2016.11.02. Hírek

Megállíthatatlan a kórházi eladósodás?

Ismét riasztóan magas, már 58,6 mil­liárd forintra rúg a hazai kórházak adóssága, ráadásul ennek közel felét mindössze tíz kórház halmozta fel – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataiból.
2016.11.02. Hírek