hírek
Több orvos is távozott az egri kórház sürgősségi betegellátó osztályáról
Féltucat orvos, közöttük az osztályvezető főorvos is távozott az elmúlt időszakban az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátási Osztályáról. Fűtő László, a kórház főigazgatója sajtóinformációkra reagálva az MTI érdeklődésére szombaton elmondta: a sürgősségi osztály azóta is zökkenők nélkül működik.
A kormány együttműködésre törekszik az orvosi kamarával
Az egészségügyi kormányzat együttműködésre törekszik az orvosi kamarával, hiszen a kitűzött célokat csak így lehet megvalósítani - hangsúlyozta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Farmakológusok találkoztak Debrecenben
A Debreceni Egyetemnek meghatározó szerepe van a hazai klinikai farmakológiában, a vizsgálatok jelentős részét is Debrecenben végzik.
Az AbbVie magyar leányvállalata a Legjobb Munkahelyek között
Alig két éve alakult meg az AbbVie biogyógyszer vállalat, máris elnyerte a Legjobb Munkahely Felmérés harmadik helyét kisvállalat kategóriában. A gyors siker titka az igazgató szerint a valódi értéket teremtő feladat és a kiemelkedő képességű csapat.
Több mint kétszáz magyar településnek nincs háziorvosa
Jelenleg 213 településnek egyáltalán nincs háziorvosa Magyarországon, a betöltött praxisok több mint feléből pedig tíz éven belül nyugdíjba megy a gyógyító. A kormány körzetenként havi plusz 130 ezer forintot ad a háziorvosoknak, az érintettek szerint ez jó irány, de az összeg nem elég ahhoz, hogy több fiatal jelentkezzen körzeti doktornak.
A gyógyszerészek büszkék lehetnek az elmúlt 25 évre
A gyógyszerészek büszkék lehetnek az elmúlt negyedszázadban elért eredményeikre, és a kormány továbbra is partnere kíván maradni szakmai szervezetüknek - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Műtétek modernebb technikával
Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a Klinikai Központban egy HURO pályázat részeként vásárolt eszközökkel.
A gyógyászati célú marihuána legalizálására készül Horvátország
A gyógyászati célú marihuána legalizálására készül Horvátország, e célból engedélyezné a kender termesztését házilag és iparilag is, valamint liberalizálná a kenderszármazékok forgalmazását - írták a horvát lapok csütörtökön.
A kis kórházakban megszűnhet az aktív ellátás
Még meg sem született a jogszabály a kórházi rendszer újabb átszervezéséről, a
Világgazdaság információi szerint a megyékben már megkezdődött az alkudozás. A kórházak igazgatói és a hatóságok igyekeznek felkészülni az egyelőre csak sejtett átalakításokra, az esetleges osztály- és részlegbezárásokra.
Állami Egészségügyi Ellátó Központot hoznának létre
Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett létrehoznák az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, illetve 39 új pszichoaktív anyag kerülhet tiltólistára - többek között ezeket tartalmazza az az egészségügyi javaslatcsomag, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán nyújtott be az Országgyűlésnek.
Nem dohányoznak a Fül-Orr-Gégészeti Klinika orvosai
Egy orvos sem dohányzik már a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján, mindezt tíz év alatt érték el. Volt, aki leszokott, az új kollégák közül pedig napi szinten senki nem dohányzik – mondja dr. Noszek László főorvos. Szerinte éppen ők, fül-orr-gégészek szembesülnek leginkább a ténnyel: a dohányzás fokozott kockázatot jelent a daganatok kialakulásában, így nemdohányzóként ezt hitelesen is tudják képviselni.
Világméretű probléma az antibiotikum-rezisztencia
A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek; jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is - erre figyelmeztet az idei európai antibiotikum nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez.
Csak ijesztgetnek a gyógyszer-nagykereskedelem államosításával?
Azon kívül, hogy az ötlet megszellőztetésével a kormány nyomást gyakorolhat a cégekre a kórházak adósságmentesítése során, más értelmes célja nem látszik annak, hogy állami monopóliummá tennék a gyógyszer-nagykereskedelmet - írja a
vg.hu.