hírek
Keveset hozott az államosítás
A kórházak éves dologi kiadásainak fél százalékát sem éri el az a megtakarítás, amit az elmúlt években a központosított közbeszerzéseken fogtak az államosított kórházaknál. Eközben szeptember végén a kórházadósságok megközelítették a 69 milliárd forintot, és novemberre kritikussá válhat a helyzet - írja a
vg.hu.
D-vitaminnal enyhíthetők az ekcéma tünetei
A naponta szedett D-vitamin segíthet az ekcémával küzdő gyerekek tüneteinek enyhítésében, amelyek a tél közeledtével súlyosbodhatnak - állítja egy új tanulmány, amelyről a Health Day számol be.
Ebola - Magyarország továbbra is az alacsony kockázatú országok közé tartozik
Továbbra is kicsi a valószínűsége annak, hogy Magyarországon ebolajárvány alakuljon ki, a vírus behurcolásának esélye is igen alacsony - mondta Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos szerdán a Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban tartott sajtótájékoztatón.
Halálos betegek kísérleti gyógyszereket kaphatnak Nagy-Britanniában
Halálos betegek meghatározott körülmények között kísérleti gyógyszereket kaphatnak Nagy-Britanniában a jövőben egy erre vonatkozó törvényjavaslat jóváhagyása esetén.
Alku tárgya lesz a kórházadósság?
Éves összköltségvetésük több mint 9 százalékára rúgott, csaknem elérte a 69 milliárd forintot a múlt hónap végén a kórházak adóssága - írja a
vg.hu.
Felsőoktatási stratégia - Orvosképzés: erősíteni kell a klinikai oktatás bázisát
A klinikai oktatás bázisának erősítését, színvonalának emelését, az orvosképzés tárgyi infrastruktúrájának, az orvos- és egészségtudományi képzés személyi hátterének fejlesztését, továbbá a szakdolgozók képzésének emelését tartalmazza egyebek mellett a Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia orvosképzésre vonatkozó része.
Francia kutatók gyorstesztet fejlesztettek ki az Ebola diagnosztizálására
Francia kutatók kifejlesztettek egy gyors diagnosztikai tesztet, amellyel az ebolavírus kevesebb mint 15 perc alatt kimutatható - jelentette be kedden a francia atomenergetikai és alternatív energiaügyi bizottság (CEA).
A húsmentes étrend károsíthatja a férfiak termékenységét
A gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, ám húsmentes étrend károsíthatja a férfiak nemzőképességét - derült ki a kaliforniai Loma Linda Egyetem szakembereinek tanulmányából.
A kormány elfogadta az egészségügy átalakítására vonatkozó terveket
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy a kormány elfogadta az egészségügyi rendszer átalakításáról a terveket, néhány részletet is elárult, de arról sejtelmesen fogalmaz, hogyan alakul át a finanszírozás és a feladatellátás - olvasható az
Index oldalán.
Elsüllyedhetnek a kórházak az adósságban
Már novemberben kritikussá válhat a kórházak helyzete, miután az augusztusi plusztámogatás ellenére alig enyhültek adósságterheik, viszont a nyári hónapok lanyha betegforgalma után még kevesebb bevétellel számolhatnak. A Kórházszövetség felmérése szerint 62,8, a Magyar Államkincstár adatai szerint pedig 67,45 milliárd forint volt szeptember elején a kórházak lejárt tartozása - írja a
vg.hu.
Megugrott az elvándorlás
Sürgősen választ kell adni a döntéshozóknak az ösztöndíjrendszerből kieső fiatal szakorvosok jövedelmének pótlására. A hálapénz megszüntetése terén nincs még áttörés, aminek szintén szerepe lehet a fiatal orvosok újból erősödő elvándorlásában - derült ki a Magyar Rezidens Szövetség elnökének a
Napi.hu egészségügyi konferenciáján tartott előadásából.
Az elhízás gyorsítja a májszövet biológiai öregedését
Első ízben sikerült amerikai és német kutatóknak kimutatniuk az elhízás és a májszövet biológiai öregedése közötti összefüggést. Vizsgálataik megmagyarázzák több, életkorral összefüggő májbetegség idő előtti kialakulását túlsúlyos pácienseknél.
Kína kísérleti ebolagyógyszert küld Afrikába
Több ezer adag kísérleti státusban lévő ebolagyógyszert küldött Afrikába a szert kifejlesztő kínai cég, amelynek reményei szerint a gyógyszer a sikeres klinikai kísérletek után megoldást is jelenthet a vírus kezelésében.