hírek
Mesterséges csontvelőt készítettek a német tudósok
Német tudósok mesterséges csontvelőt hoztak létre, amelynek gyógyászati alkalmazása egyszerűsítheti a leukémia kezelését néhány év múlva - jelentette be pénteken a Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT).
Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kórt
Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek súlyosbodását - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Letilthatja a beteg az adataihoz való hozzáférést
Megváltoztak az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény orvosi adatkezelésre vonatkozó szabályai.
Januártól emelkedik az emelt összegű ápolási díj
Januártól több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz.
OKI: egy településen veszélyes, több helyen egészségtelen a levegő
A magas szállópor-koncentráció miatt Sajószentpéter levegőjét veszélyesnek, öt további települését - köztük a fővárosét - egészségtelennek minősítette vasárnap az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Egészségügy várólistán
Párbeszéd a választások előtt: Meghívó az Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziumára.
Márciusban érkezik az ágazati bérpótlék
Mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat érint.
Két évre befagyasztják az angliai NHS gyógyszerköltségeit
Az NHS öt évre szóló megállapodást kötött a brit gyógyszeriparral a gyógyszerárak szabályozására.
Több mint 1300 embert vettek őrizetbe hamis gyógyszerek miatt Kínában
A gyógyszeripar megtisztítására indult kampány részeként több mint 1300 embert vettek őrizetbe az év második felében hamisított gyógyszerek előállításáért és árusításáért Kínában.
Több mint 1300 embert vettek őrizetbe hamis gyógyszerek miatt Kínában
A gyógyszeripar megtisztítására indult kampány részeként több mint 1300 embert vettek őrizetbe az év második felében hamisított gyógyszerek előállításáért és árusításáért Kínában – írja a Napimagazin hírportálra hivatkozva a HENT.
Szócska: nyugodtan nyissanak ki a patikák január elsején
Szócska Miklós szerint nyugodtan kinyithatnak azok a gyógyszertárak január 1-jén, amelyekben még nem működik az új jogszabályoknak megfelelő online pénztárgép. Az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a patikák jó részében már megvalósult a 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlás, továbbá egy új légimentőbázis lesz Magyarországon.
Az egészségügyi szolgáltatók ügyeleti rend szerint működnek
A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.
Új rákterápia lett az év tudományos felfedezése
A rák immunterápiával történő kezelésében elért előrelépést választotta az év tudományos felfedezésének a Science, de a tekintélyes folyóirat frissen közzétett listájára a laboratóriumban őssejtekből létrehozott miniatűr szervek is felkerültek.