hírek
Állami tulajdonba kerülnek a megyei önkormányzati intézmények
Január 1-jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona, állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények, azok vagyona, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyona is, az állam pedig átveszi a hozzájuk kapcsolódó közfeladatokat és közszolgáltatásokat. Az állam ugyanakkor átvállalja a megyei önkormányzatok mintegy 180 milliárd forintos adósságát.
Újszülöttek vizsgálatára szűrőközpont épül Szegeden
Újszülöttek ritka anyagcsere-betegségeit szűrik majd ki abban a központban, melyet uniós támogatással hoznak létre a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikája mellett – közölte Túri Sándor, az intézmény vezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
Amerikában levették az Avastint az engedélyezett mellrák-gyógyszerek listájáról
Ellenjavasoltnak minősítette pénteken az Avastin nevű gyógyszernek az előrehaladott mellrák gyógyítására való alkalmazását amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA).
Új kistérségi járóbeteg-szakellátó központot adtak át Csurgón
Uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból épült meg a Somogy megyei Csurgón a szombaton átadott, tizenhét települést ellátó kistérségi járóbeteg-szakellátó központ, amelynek révén jelentős mértékben javul a térség lakóinak egészségügyi ellátása.
Milliárdokat lehetne spórolni, ha a betegek együttműködnének orvosaikkal
A Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesülete (BEOKE) szerint milliárdokat lehetne megspórolni az egészségügyben, ha a betegek betartanák orvosaik utasításait és az előírásoknak megfelelően szednék gyógyszereiket; Tahy Ádám, a BEOKE elnöke az MTI-nek szombaton, a témában rendezett budapesti konferencia szünetében elmondta, jelenleg a betegek legjobb esetben is csak ötven százalékban tartják be az orvosok utasításait.
Méltányosan kezelnék az egészségügyi beszállítók a fizetési késedelmet
Az Orvostechnikai Szövetség azt kéri az egészségügyi kormányzattól, tegye lehetővé, hogy a szervezet tagvállalatai az év végéig megkaphassák pénzügyi követelésük nagy részét. Cserébe ők elengednék a késedelmi kamatot.
Már 2300 rezidensi felmondólevél gyűlt össze
Mintegy 2300 egészségügyi dolgozó helyezte ügyvédi letétbe szerdáig a felmondólevelét, amelyek január elsejével "aktiválódnak", ha addig nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezése érdekében - közölte a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Hamarosan az alvásmedicina is hivatalos helyet kap az egészségügyi rendszerben
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban már dolgoznak azon, hogy az alvásmedicinának, az alvászavarok kezelésének is meglegyen a szakmai kódja, és elhelyezzék az egészségügyi rendszerben - mondta Réthelyi Miklós a Magyar Alvástársaság kerekasztal-beszélgetésén.
Benyújtotta a kormány a rokkantnyugdíjak átalakításáról szóló javaslatot
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.
Antibiotikum-rezisztens baktériumok: egy veszélyes kihívás
Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) kezdeményezése, szoros együttműködésben az Európai Unió intézményeivel és a tagországok egészségügyi hatóságaival. Az Első Európai Antibiotikum Napot 2008. november 18-án rendezték meg, ezt követően évente ezen a napon hívjuk fel a lakosság és egészségügyi szakemberek figyelmét az antibiotikumok tudatos és felelősségteljes használatára az Unió minden tagállamában.
Új utakat keres az EU a gyógyszereknek ellenálló baktériumok elleni fellépésre
Átfogó egészségügyi és kutatási programot indít az Európai Unió, hogy tagállamaiban hatékonyabb lehessen a fellépés a gyógyszereknek ellenálló baktériumokkal szemben, amelyek fertőzés útján évente 25 ezer beteg halálát idézik elő, továbbá 1,5 milliárd euró pluszköltséget és kárt is okoznak.
Jódizotóp - ÁNTSZ: nincs és nem is volt egészségi kockázat
A lakosságra nézve semmilyen egészségi kockázata nincs és nem volt a csillebérci Izotóp Intézet Kft.-től a légtérbe került jód-131-izotópnak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök délután az MTI-vel.
Egészségügyi konferencia – Szócska: a népegészségügyi termékadóból legalább 2,4 milliárd forint befolyik
A népegészségügyi termékadóból ez évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd befolyik a rendszerbe, az összeget teljes egészében az egészségügyi dolgozók pótlékaira fordítják – közölte az egészségügyi államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett budapesti konferencián.