hírek

Gyaloglás az Életért a mellrák ellen

Csaknem tízezren vettek részt és ragadtak rózsaszín luftballont a szervezők közlése szerint az AVON Gyaloglás az Életért elnevezésű hétvégi rendezvényén, amelyen a mellrák elleni küzdelem, a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel ismételten a figyelmet.
2010.06.07. Hírek

A migrén növeli az agyi érkatasztrófa kockázatát

A migrénben szenvedő emberek esetében az átlagos népességhez viszonyítva a duplája az érelzáródás miatt kialakuló stroke kockázata - állítják amerikai kutatók, akik eredményeikről az American Journal of Medicine című orvosi folyóiratban számoltak be.
2010.06.05. Hírek

Az emberi agy kulcsa

Felfedeztek egy új őssejtet az emberi agyban, mely összefügghet a nagyobb és komplexebb agy evolúciójával, állítja egy nemrég készült tanulmány.
2010.06.04. Hírek

Jót tesznek a tüdőbetegeknek a béta-blokkolók

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő betegeknél ritkábban újulnak ki a tünetek és meghosszabbodik a túlélés, ha béta-blokkolókat szednek – derült ki az Archives of Internal Medicine folyóirat május 24-i számában megjelent egyik tanulmányból.
2010.06.04. Hírek

E vitaminnal az ekcéma ellen

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.
2010.06.04. Hírek

A bányászat a tuberkulózis járvány táptalaja Afrikában

Jelentős mértékben hozzájárult a tuberkulózis járványok kialakulásához Afrikában az arany, a gyémánt és más nemesfémek bányászata, ugyanis a rossz munka-, és életkörülmények között élő bányászok, valamint a HIV-fertőzés táptalajt biztosítanak a betegséghez terjedéséhez - derült ki egy új tanulmányból.
2010.06.03. Hírek