hírek

Harmadlagosan is árt a dohányfüst

Tudjuk, hogy a dohányzás árt, azt is, hogy mások dohányfüstjének beszívása is káros, egy amerikai kutatás eredményeként pedig most már azt is tudjuk, hogy a tárgyak felszínén visszamaradó füstszemcsék, vagyis a harmadlagos dohányzás is ártalmas, különösen a kisgyerekeknek.
2010.02.10. Hírek

Az acetaminofen vesevédő hatású izomsérülést követően

Számos izomsérülés – autóbalesetek, robbanások, extrém edzés, illetve a koleszterinszintcsökkentő sztatinok mellékhatása következtében – életveszélyes vesekárosodást okozhat. Az eddigi kezelés intravénás folyadékpótlásból és dialízisből állt, azonban egy új tanulmány szerint a fájdalomcsillapításra széleskörben használt acetaminofen vesevédő hatással is rendelkezik.
2010.02.10. Hírek

A skizofrénia megelőzése még a betegség kitörése előtt

A skizofrénia megjelenését nem könnyű előre jelezni. Habár az emberi génállomány 14 génjével is összefüggésbe hozták, a családi anamnézisben előzőleg előfordult skizofréniás betegség önmagában kevés ahhoz, hogy valakinél kialakul-e ez a tudatzavar. A betegségnek jelentős környezeti tényezői is vannak.
2010.02.08. Hírek

Új sürgősségi osztály nyílik a makói kórházban

Uniós támogatással, mintegy 300 millió forintból európai mércével is korszerű sürgősségi osztályt alakítanak ki 2011 közepére a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézetben - a beruházás támogatási szerződését hétfőn írták alá Székely Tamás egészségügyi miniszter jelenlétében a Maros-parti városban.
2010.02.08. Hírek

Hormonzavar okozza az alkoholizmust?

Az alkoholizmus drága és veszélyes szenvedély, nemcsak a fogyasztóknak, de a társadalomnak is: az Egyesült Államokban többszáz milliárd dollárba kerül az alkohol okozta betegségek kezelése, és minden harmadik közlekedési baleset italozás következménye. A Scripps Kutatóintézet vizsgálata szerint az alkoholfogyasztás szenvedélyének hormonális oka van: eredményeiket a Biological Psychiatry most megjelenő száma közli.
2010.02.08. Hírek