infektológia
Listeriosis-járvány - Összefoglaló
SÁRGADINNYE ÁLTAL TERJESZTETT LISTERIOSIS-JÁRVÁNY AZ USA 28 ÁLLAMÁBAN
2011. szeptember 2-án Colorado Állam Közegészségügyi és Környezet-egészségügyi Hivatala azt jelentette a CDC-nek, hogy augusztus 29 óta az átlagosat meghaladó számú, hét listeriosis megbetegedést regisztráltak az állam területén. Szeptember 5-én az egyik beteg háztartásában feltalált sárgadinnye mintáját is begyűjtötték Listeria-vizsgálatra.
Szexuális úton terjedő fertőzések – Magyarország, 2011. 4. negyedév
2011. október-december között a bőr- és nemibeteg-gondozó hálózat összesen 133 syphilis megbetegedést jelentett az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának, 5%-kal többet, mint az előző év negyedik negyedévében.
Az influenza terápiájának gyakorlata
Klinikai megfigyelések bizonyítják, hogy a korán (48 órán belül) elkezdett antivirális terápia lerövidíti a láz és az influenzás tünetek időtartamát, csökkenti a szövődmények kialakulásának esélyét (otitis, pneumónia, légzési elégtelenség, halál), lerövidíti a hospitalizációt.
Az influenza terápiájának aktuális kérdései
Az influenza epidémia évről évre sok halálos áldozatot követel, a hospitalizáltak száma több millióra rúg. Kétségkívül a legrémisztőbb jelenség az, amikor különböző állatfajokban új törzsek (pl.: a sertés eredetű A/H1N1 vírus) alakulnak ki, amelyek világméretű járványokhoz vezethetnek. Az influenza elleni készítmények a vírusreplikáció különböző részein avatkoznak be: a vírus kiszabadulását gátló szerek (adamantinok), nukleozid inhibitorok (ribavirin), transzkripció és neuraminidáz-bénítók (NAI) (zanamivir, oseltamivir, peramivir) képviselik az influenza elleni kezelés bázisát. Alkalmazásukat azonban nagyban befolyásolja a toxicitásuk és a gyógyszer-rezisztens, mutáns vírusok szelektálódása. Így az újabb influenza ellenes gyógyszerek kifejlesztése – amelyek a sejt-replikációban szerepet játszó jelátvivő rendszert célozzák meg – csökkenthetné a gyógyszer-rezisztens vírustörzsek megjelenését, és növelné a terápia hatékonyságát.
A „nyáj” immunitás epidemiológiai megközelítése
A vakcinációnak kettős hatása van: egyrészt védettséget ad az egyén szintjén, másrészt biztosítja a populáció vagy – angolszász terminológiával élve – a „nyáj” immunitását. Több vizsgálat foglalkozik azzal, hogy meghatározza azt az elégséges számú vakcinációt, amellyel populációs szintű védettséget lehet elérni. Ezáltal a rosszabb gazdasági helyzetű nemzeteknél is elérhetővé válik, hogy protektivitás alakuljon ki a lakosság körében a fertőző betegségekkel szemben, még ha egyéni szinten ez nem is valósítható meg maradéktalanul.
Antibiotikum-felírás elméletben és gyakorlatban 2. rész
Antibiotikum választással minden orvos szembesül gyógyító munkája során, és ez az a téma, amiben a hihetetlen nagy gyakorlat sem elég. Cikksorozatunk a helyes döntéshez kíván segítséget nyújtani. A cikk következő része a hírhedt penicillin allergiát, az antibiotikum dózisválasztást, az interakciók titkait, az eliminációs kérdéskört és a szükséges betegkövetési szabályokat szedte egy csokorba.
A „nyáj” immunitás kialakulása
Napjainkban egyre nagyobb figyelem kíséri a fertőző betegségek megfékezésére kidolgozott vakcinák fejlesztését és világméretű alkalmazását. Ez az érdeklődés sok mindennek köszönhető: a fekete himlő sikeres eradikálása a Földről, a gyermekkori fertőző betegségek visszaszorítása (morbilli, mumps, pertussis, rubeola etc.), a fejlett országokban tapasztalható oltási fegyelem lazulása, a fejlődő világban áldozatokat szedő, gyermekkori virális és bakteriális megbetegedések és a molekuláris biológiai és biotechnológiai módszerek gyors fejlődése (ami új vakcinák kifejlesztésével kecsegtet).
Az AIDS gyakorisága Magyarországon 1986-tól napjainkig
Magyarországon az első HIV-fertőzöttet 1985-ben, az első AIDS beteget 1986 végén diagnosztizálták.
Antibiotikum-felírás elméletben és gyakorlatban 1. rész
Lassan, de biztosan érkezik a tél, és vele együtt lopakodnak be a téli légúti fertőzések. A leggyakoribb és egyben legnehezebb kérdés: írjunk, vagy ne írjunk fel antibiotikumot, és ha igen, akkor mivel indítsunk? Erre a kérdéskörre összpontosítva próbál mankót adni a következő cikk mindazoknak, akik tisztábban szeretnének látni, és egyben egy rövid és hasznos útmutatóra vágynak.
Újabb légúti kórokozó a láthatáron II. rész
A legjelentősebb rizikófaktor a hMPV asszociált légúti fertőzésekben az idős kor és a krónikus cardiopulmonalis megbetegedés. A hMPV hosszabb és súlyosabb lefolyású fertőzést okoz immunkompromittált szervezetben.
Mit várunk el egy hatékony, HIV-ellenes terápiától?
A HIV-ellenes kezelés általában három-négy vírusellenes gyógyszer kombinációjának együttes alkalmazásából áll. A kombináció rendszeres szedésével (a gyógyszeradagok 95%-ának bevételével, azaz hetente maximum egy dózis kihagyásával!) érhető el a HIV ellenes kezelés elsődleges célja, a vérben a vírusmennyiség kimutathatósági szint alatt, vagy a lehető legalacsonyabb szinten tartása.
A HIV/AIDS betegség természetes lefolyása
A HIV-vel való fertőződést követő 3-6 héten belül az esetek 30-40%- ában egy úgynevezett, „akut, vagy primer HIV-tünetegyüttes” léphet fel.
Újabb légúti kórokozó a láthatáron I. rész
A légzőszervi fertőzések morbiditása és mortalitása világszerte jelentős. Az öt évnél fiatalabb gyermekek második leggyakoribb haláloka valamilyen légúti infekció – földrajzi helytől függetlenül. Habár ezeket a fertőzéseket könnyű felismerni a tünetek alapján, etiológiai diagnózis ritkán születik.