infektológia
És megint influenza, avagy mire és kikre vigyázzunk az oltások során ?
Az Országos Epidemiológiai Intézet évenként felülvizsgálja és kiadja az aktuális oltási naptárt, amelyben részletezi a legfontosabb tudnivalókat. Számos kérdéscsoport elemzése mellett azonban az immunhiányos betegek védőoltásának kérdésköre nem terjed ki olyan napi gyakorlati problémákra, amellyel szembesülhetünk a szakorvosi vagy a háziorvosi rendelőkben. Ebben a témában látott napvilágot az Európai Reumatológiai Társaság által kiadott ajánlás, mely méltó képviselője a témának.
A HIV terjedése
A gyógyszeresen nem kezelt HIV-fertőzött személyek vére, ondója és hüvelyváladéka, valamint az anyatej tartalmaz a fertőzéshez szükséges mennyiségű vírust.
AIDS VILÁGNAP, 2011. DECEMBER 1. „Ne forduljon elő több AIDS haláleset!”
1998 óta december elsején világszerte milliók emlékeznek meg azokról az emberekről, akik halálát HIV-fertőzés okozta. Ez a nap alkalmat teremt arra, hogy megünnepeljük a járvány megfékezésére tett erőfeszítéseink eredményét, és megerősítsük elkötelezettségünket. Az AIDS világnapja közelebb hozza egymáshoz a világ különböző részein élő embereket, a nemzetközi összefogás jelentőségére irányítva a figyelmet. Az AIDS világnap remek lehetőség mind az állami, mind a civil szférában dolgozók számára, hogy tudatosítsák mindenkiben a járvány jelenlegi helyzetét, a prevenció és a gyógyítás területén elért eredményeket, valamint felhívják a figyelmet a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek gondozásának problémáira az egész világon.
A hazai járványügyi helyzet általános jellemzése - 46. hét
A 2011. november 14-20. közötti időszakban bejelentett heveny fertőző megbetegedések alapján az ország járványügyi helyzete az alábbiakban foglalható össze: Az enterális bakteriális fertőző betegségek közül a bejelentett salmonellosisok száma kismértékben (16%) emelkedett, a campylo-bacteriosis eseteké gyakorlatilag nem változott az előző héthez viszonyítva.
Az AIDS elterjedése a Földön
Napjainkra a Földön a HIV/AIDS megbetegedettek száma már meghaladta a 34 milliót, és ez a szám folyamatosan, egyre gyorsabban emelkedik. Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közös HIV/AIDS Programja, az UNAIDS becslése szerint ma 34 - 46 millió közötti ember él HIV/AIDS-szel, az új fertőzések száma 2010 végéig évente mintegy 5 millió volt és évente átlagosan mintegy 2 millió ember hal meg a betegségben.
Az AIDS Világnapja
Világszerte 1988. óta december 1. minden évben az AIDS elleni küzdelem világnapja. A járvány és betegség elleni aktuális prevenciós és terápiás lehetőségeink birtokában a kampány jelszava évről évre változott, a világnapi figyelemfelhívás elsősorban a fiatalok, a nők, a HIV-fertőzött gyermekek problémáival, a betegséggel összefüggő stigmatizációval és diszkriminációval, később a gyógyszeres kezelés elérhetőségével és az emberi jogokkal kapcsolatban fogalmazott meg elvárásokat.
Szexuális úton terjedő fertőzések – Magyarország, 2011. 3. negyedév
2011. július-szeptember között a bőr- és nemibeteg-gondozó hálózat összesen 157 syphilis megbetegedést jelentett az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának, egyharmaddal többet, mint az előző év harmadik negyedévében.
A hazai járványügyi helyzet általános jellemzése - 45. hét
A 2011. november 7-13. közötti időszakban bejelentett heveny fertőző megbetegedések alapján az ország járványügyi helyzete az alábbiakban foglalható össze: Az enterális bakteriális fertőző megbetegedések száma közel azonos volt az előző év azonos heti értékével.
Az intradermális védőoltások tudományos háttere
A védőoltásoknak az emberek egészségére gyakorolt pozitív hatását nehéz eltúlozni. A biztonságos ivóvíz kivételével nincs más olyan körülmény, amely nagyobb hatást gyakorolt volna a fertőző betegségek által okozott halálozások csökkenésére és a népesség növekedésére, mint a vakcináció.
Az influenzaoltás elutasításának okai Magyarország 18-59 éves lakosai körében
A WHO a nemzetközi kutatások eredményére hivatkozva évek óta szorgalmazza a beoltottsági arány jelentős növelését – egyelőre kevés sikerrel. A szokásos éves influenzajárvány a hétköznapok része, kevesen veszik komolyan a fertőzést és lehetséges következményeit.
A kullancs-encephalitis szövődményei, megelőzése
Specifikus terápia hiányában a megelőzés fontossága felértékelődik. A prevenció leghatékonyabb eszköze KE esetében az aktív immunizálás. A modern vakcinák effektivitása 95-99% között mozog. Jelenleg legalább négy vakcina van forgalomban, amelyek tisztított, formaldehiddel inaktivált vírusokat tartalmaznak.
A kullancs-encephalitis klinikuma
Akut KE fertőzésben a betegek 45-56%-ban vannak encephalitises tünetei. A tünetek az enyhe meningitistől a súlyos meningoencephalomyelitisig változhatnak. Utóbbi esetében a végtagok petyhüdt parézise, agyidegbénulás 5-10 nappal a láz megszűnése után fejlődik ki.
Óvakodj a „gyilkos” sárgadinnyétől! A coloradói dinnye és a Listeria esete 2011-ben.
2011. október 6-ig 109 Listeria monocytogenes fertőzést jelentettek a CDC-nek az USA 24 tagállamából, amely eddig 21 ember halálával végződött. A fertőzés forrásának a Jensen Farmok Rocky Ford fajtájú sárgadinnyéjét jelölték meg. Bár a forrás pontos meghatározása 2011. szeptember 14-én megtörtént, további megbetegedésekre lehet számítani részben a laboratóriumi diagnózis felállítása, részben a betegség hosszabb lappangása miatt.