kardiológia
A hirtelen szívhalál nem is olyan hirtelen?
A hirtelen szívhalál (SCD) mindig drámai esemény, gyakran érint aktív korú felnőtteket, családfenntartókat. Magyarországon évente körülbelül 25 000 embert veszítünk el hirtelen szívhalál következtében.
„Kudarcaink tanulságosabbak, mint sikereink”
Az idősödő népességben egyre nagyobb arányban fordul elő pitvarfibrilláció. Közismert, hogy ez a ritmuszavar rontja a morbiditási és mortalitási mutatókat: az átlag populációhoz képest ötszörös a stroke előfordulásának kockázata, és a pitvarfibrillációhoz társuló halálozás is kétszer magasabb. Világszerte óriási felelősség hárul az alapellátásra ezeknek a betegeknek a megfelelő kezelésével kapcsolatban.
A légszennyezettség az ST elevációs miokardiális infarktus (STEMI) kockázatát növeli a leginkább
Az American Heart Association Orlando-ban rendezett Tudományos Ülésén mutatták be azt a tanulmányt, amely szerint a magas légszennyezettséggel jellemezhető napokon az akut koronária szindrómák közül az ST elevációs miokardiális infarktus előfordulási gyakorisága nő leginkább.
Rivaroxaban kezelés acenocoumarin terápia mellett kialakult intrakraniális vérzés után nonvalvuláris pitvarfibrillációban
A 67 éves nőbeteg (170 cm/82 kg; dohányzás nincs) kórelőzményében nőgyógyászati műtét, hypertonia (1990), normofunkciós struma nodosa, HLP, normális vesefunkciós laborleletek szerepelnek. 2004-ben EKG-n sinus ütem mellett bifasciculáris blokk (BAH + JTSZB) + normál PQ távolság, PSVT-k gyanúja miatti EPS (PSVT-t nem igazolt, gyakori balpitvari tachycardiás epizódok). 2008-ban diabetes mellitus (DMT2) kialakulása (2008), anginás panaszok miatti coronarográfia (RDA izomhíd, ép coronáriák).
Szív- és érrendszeri betegségek és a stressz
A szív- és érrendszeri (CVD) megbetegedések előfordulásában nagy szerepet játszanak a környezeti tényezők. A stresszre adott élettani válasz normál esetben segít a létfenntartásban, de a tartós, vagy extrém nagy stressznek igen káros hatásai lehetnek.
Kell a mozgás!
A Pécsi Tudományegyetem az elmúlt 8 és fél hónap folyamán különböző orvosi kutatásait hangolta össze annak érdekében, hogy a jelenleg kórházi ápolást igénylő betegségekben szenvedők egy része biztonságosan átvezethető legyen az otthoni ápolás területére.
Még több jó hír a kávéról
Azoknál az embereknél, akik kissé nagyobb, de még mértékletes mennyiségű, akár koffeintartalmú, akár koffeinmentes kávét fogyasztanak, szignifikánsan alacsonyabb a mortalitási arány, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét. – derül ki három jól ismert kohorsz tanulmány összesített elemzéséből. A Harvard Egyetem tanulmányáról a Circulation című orvosi szaklap számolt be.
Biztonságos-e a szexuális élet a szívbetegek számára? Új megközelítés a KiTOMI modellel
A Canadian Journal of Cardiology című folyóiratban megjelent új tanulmány általánosan elterjedt tévhiteket oszlat el a szívbetegek szexuális életével kapcsolatban.
A szívroham legcsekélyebb kockázatát is kimutatja egy új teszt
Az USA-ban több mint 7 millió ember kerül sürgősségi osztályra mellkasi fájdalommal, ami olykor, bár nem minden esetben szívrohamot jelez. A The Lancet orvosi szaklapban megjelent beszámoló szerint egy új teszt képes mérsékelni a diagnózisra való várakozással járó stresszt, mivel gyors és pontos eredményt nyújt a szívroham valószínűségéről.
A Wolff-Parkinson-White szindróma és a hirtelen szívleállás kockázata
Wolf-Parkinson-White (WPW) szindróma alkalmanként előfordulhat a háziorvosi rendelőkben, és a kezelés a kezelőorvos betegséggel kapcsolatos tapasztalatától és már amennyiben jelentkeznek, a tünetektől függően eltérhet.
A CHA2DS2-VASc pontszám előre jelzi a stroke és a tromboembólia megnövekedett kockázatát
A CHA2DS2-VASc pontszám – amelyet pitvarfibrilláló betegek esetében már jelenleg is alkalmaznak a stroke és a tromboembólia megnövekedett kockázatának előrejelzésére – a szívelégtelenséggel küzdő betegek esetében ugyancsak alkalmazható lenne – állítja egy új, a Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent és ezzel egy időben a European Society of Cardiology 2015-ös konferenciáján Line Melgaard által is ismertetett tanulmány.
A váltakozó sebességű séta több kalóriát éget el
Az Ohio Állami Egyetem új kutatási eredménye szerint, ha valaki több kalóriát szeretne elégetni, gyaloglás közben időnként változtasson az iramon.
A hét képe
Mi lehet a ritmuszavar oka? Forrás:
Figure1.