klinikai onkológia
Tévesen rák metasztázisként diagnosztizált tetoválás
A Kalifornia Egyetem kutatóinak esettanulmánya arra hívja fel az orvosok figyelmét, hogy a diagnosztikai képalkotás során a tetováló tinta nyirokcsomó metasztázisnak tűnhet, ami szükségtelen beavatkozáshoz vezethet.
A Belgiumban élő flamandok körében hat év alatt megduplázódott az eutanázia aránya
Az eutanáziával és más életvégi döntésekkel kapcsolatos trendeket vizsgáló legutóbbi felmérés eredményei alapján a Belgium északi részén élő flamand közösségben 2007 és 2013 között több, mint a duplájára emelkedett az eutanázia aránya.
A palliatív gondozás korai bevezetése javítja az előrehaladott rák túlélését
A Journal of Clinical Oncology szakmai folyóirat online kiadásában két tanulmány is azt állítja, hogy a palliatív gondozási intervenciók korai bevezetése javítja az előrehaladott rákban szenvedő betegek túlélését, valamint enyhíti a gondozók terheit.
A hét képe
A hét képe: meningeoma - Forrás:
Figure 1.
A halálos betegeknek nincs szükségük sztatinterápiára
A JAMA Internal Medicine orvosi szaklap online kiadásában megjelent új, amerikai tanulmány eredménye azt jelzi, hogy a koleszterincsökkentő sztatinok használatának leállítása javíthatja a terminális állapotú betegek életminőségét.
A hét képe
Ewing-szarkómás femur "megmentése" - Forrás:
Figure 1.
Újgenerációs rákdiagnosztika Magyarországon is
Hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy olyan újgenerációs rákdiagnosztikai módszer, amelynek segítségével drasztikusan lerövidülhetnek a daganatos betegségek azonosítását szolgáló vizsgálatok. Az új technológia jelentősége nemcsak a gyors diagnosztikát, hanem a célzott, hatékonyabb kezelést is lehetővé teszi.
Újgenerációs rákdiagnosztika: hatékony technológia, célzott kezelés
Hamarosan hazánkban is széles körben elérhető lesz egy olyan rákdiagnosztikai módszer, amelyet külföldön már rendszeresen alkalmaznak. A Bay Zoltán Nonprofit Kft. Medicinális Informatikai osztálya egy olyan technológiát dolgozott ki, amellyel jelentősen lerövidíthető a daganatos betegségek diagnosztizálásának időtartama és általa megvalósul a célzott kezelés.
A halálra való tudatos felkészülés nem fokozza a rákos betegek reménytelenségét vagy szorongását
A Pennsylvania Állami Orvostudományi Egyetem előrehaladott rákban szenvedő betegek kis csoportjánál megállapította, hogy a haldoklóknál alkalmazott orvosi döntések megismerését szolgáló online eszköz és a beteg halállal kapcsolatos döntéseit tartalmazó előre megfogalmazott nyilatkozata nem okoz pszichés distresszt. A tanulmányt a Journal of Pain and Symptom Management szakmai folyóirat online kiadása közölte.
Agytumort okozhat a hosszú távú mobiltelefon használat
A témában végzett legutóbbi kutatás arra a következtetésre jutott, hogy mind a mobil, mind a vezeték nélküli telefonok hosszú távú használata a leggyakoribb agytumor típus, a glioma kockázatának növekedésével társul.
Érdemes átgondolni a rákos betegek thromboprofilaxisát
Egy új amerikai, többközpontú tanulmány megállapította, hogy a hospitalizált rákbetegek esetében a thromboprofilaxis mértéke a korábban jelentetthez képest nagyobb (74%), ugyanakkor a kockázat sok beteg esetében alacsony, és az antikoaguláns terápia a betegek kb. egyharmadánál kontraindikált.
A fehérje bevitel jelentősége intenzív osztályon
Kritikusan súlyos állapotban a struktúrfehérjék lebontása a korai szakasztól kezdve a teljes kórházi kezelés során tapasztalható.
Egyes agresszív ráktípusok reagálhatnak a gyulladásgátlókra
A Cell Reports szakmai folyóiratban megjelent új kutatás felveti a lehetőségét annak, hogy egyes agresszív tumorok kezelése során előnyös lehet egy jelenleg rheumatoid arthritis kezelésére használt gyulladásgátló terápia alkalmazása.