pszichiátria

Az amerikai Intermountain Egészségügyi Központ Szívgyógyászati Intézetének (Intermountain Medical Center Heart Institute) kutatói új tanulmányukban megállapították, hogy a mérsékelt-súlyos depresszióban szenvedőknél a depresszió szűrése és kezelése elősegítheti a szívbetegségek kockázatának csökkentését.

A hangulatzavarok és a táplálkozás összefüggéseit már régóta vizsgálják, az elmúlt években különösen nagy tudományos figyelmet kaptak bizonyos táplálkozásbeli és diétás faktorok, melyek hozzájárulhatnak a hangulatzavarok kialakulásához, ill. értelemszerűen terápiás vonatkozásokkal is bírnak. Cikksorozatunkban a D-vitamin hiány és a depresszió összefüggéseit tekintjük át Parker és Brotchie 2011-ben a témában közzétett közleménye alapján.

A DSM-IV rendszerhez képest a DSM-5-ben a depresszív zavarok klasszifikációjában számos változás történt. A DSM-5-ben a depresszív zavarok fejezet alatt kerül tárgyalásra a major depresszív zavar, a tartósan fennálló depresszív zavar, a diszruptív hangulatszabályozási zavar és a premenstruális diszfóriás zavar. Utóbbi három tünetegyüttes diagnosztikus kritériumairól már korábban szóltunk, jelen cikkben a major depresszív zavarral kapcsolatos változásokat tekintjük át a DSM-5 tükrében.

A depresszió etiológiai háttere összetett, kialakulásában számos tényezőnek lehet szerepe. Az utóbbi években egyre populárisabb elmélet a D-vitamin-hiány következtében, vagy azzal összefüggésben kialakuló depresszió. 2013-ban egy szerzői csoport a British Journal of Psychiatry folyóiratban publikálta metaanalízisét a depresszió és a D-vitamin hiány kapcsolatáról, cikksorozatunkban áttekintő vizsgálatukat foglaljuk össze.

A klasszifikációs rendszerek célja a mentális zavarok tüneteinek diagnózisba foglalása. Tünettani felosztáson alapulnak, az információsűrítés elvének megfelelően a közös vonások kerülnek kiemelésre, az egyedi/esetleges vonások mellőzésével.

Depresszióban számos, az idegrendszeri alkalmazkodóképesség, azaz neuroplaszticitás szabályozásában részt vevő faktor lehet érintett, növekedési faktor eltéréseket, neurotranszmitter szintű változásokat, glükokortikoid, ill. egyéb hormon eltéréseket mutattak ki többek között. Makrostrukturális eltérések is tetten érhetők hangulatzavarokban, a hippocampus plaszticitás eltérései állnak sok vizsgálódás fókuszában.

Az affektív kórképek kialakulásának háttere igen összetett, a népszerű és máig sok szempontból releváns biogén, amin hipotézis óta számos neurokémiai teória látott napvilágot, ezek közül a neuroplaszticitás (más néven „stressztoxicitás) alapú elmélet az utóbbi években került a vizsgálódások fókuszába. Jelen cikkben a neuroplaszticitás és a depresszió összefüggéseiről lesz szó.

A gyász és a major depresszív zavar elkülönítése gyakran nehéz feladat, mivel a normál gyászban észlelhető tünetek gyakran átfedést mutatnak a depresszióval, a gyász provokálhat egy major depresszív epizódot, ill. a gyász szövődhet is major depresszióval. Jelen cikkben az elkülönítés főbb csapásvonalait tekintjük át, ill. a DSM-5 gyásszal kapcsolatos változásaira is kitérünk.

Az időskori depresszió gyakori, de aluldiagnosztizált kórkép, kezeletlen esetben jelentős szenvedést, funkcionális károsodást és végső soron életminőség romlást okoz.

Madelaine M. Wohlreich és munkatársai a The Primary Care Companion to The Journal of Clinical Psychiatry című folyóiratban számoltak be egy negyedik fázisú, több centrumban végzett, nyílt vizsgálatukról, amelyben a duloxetine (Cymbalta) major depressziós betegekre gyakorolt hatásait mérték fel.

Az időskori depresszió nagyon gyakori kórkép, ennek ellenére a diagnózis, ill. az adekvát terápia sokszor nehézségekbe ütközik, mely jelentős terhet, szenvedést ró a betegre és a családtagokra egyaránt.

A depresszió egy heterogén kórkép. A DSM-IV-ben szereplő depresszív kórképek nem fedik le a teljes affektív spektrumot, a küszöb alatti depressziós tünetekkel jellemezhető betegek ugyanis nem kerülnek be egyik diagnosztikus csoportba sem. Számos diagnosztikus kategória született, melyek azon betegek esetében alkalmazhatók, akiknél nem állapítható meg major depresszió diagnózis. Jelen cikkben azokat a depressziós kórképeket tekintjük át, melyek esetében nem teljesülnek a major depresszió diagnosztikus kritériumai, azonban a tünetek által okozott akadályoztatottság vagy jelentős szenvedés miatt mégis figyelmet érdemlő tünetegyüttesekről van szó.

A DSM-IV szerinti „atípusos jelleg” a depresszió egy olyan altípusát képviseli, melyre az alábbi tünetek jellemzőek: a hangulat reaktivitása (azaz a beteg kedvező események hatására átmeneti hangulatjavulásról számol be), ill. az alábbiak közül legalább kettő: típusos a bénultság érzése, azaz a betegek nehéz, ólomszerű érzésről számolnak be a karokban és lábakban, emellett gyakori a jelentős súlygyarapodás, mely a fokozott étvággyal (különösen a szénhidrát preferenciával) áll összefüggésben.