pszichiátria

Szorongásos tünetek előfordulása és kezelési lehetőségei szkizofréniában II.

Szorongásos tünetek előfordulása és kezelési lehetőségei szkizofréniában I.

Seignourel és munkatársai a „szorongás demenciában” kifejezést javasolják a demens betegeknél jelentkező szorongásos tünetegyüttes elnevezésére. Bár első ránézésre magától értetődőnek tűnik az, hogy ez mit takarhat, cikkükben alaposan körbejárják a pontos definiálást nehezítő tényezőket, és felhívják a figyelmet arra, hogy mely területeken szükséges még bizonyítékokat gyűjteni a jelenség mibenlétének pontosabb tisztázására.

Seignourel és munkatársai áttekintő tanulmányukban a demenciában szenvedő betegek szorongásának jellemzőit vizsgálva további 3 kérdésre kereste a választ.

A jelenlegi diagnosztikus útmutatók kevés támpontot nyújtanak azzal kapcsoltban, hogy vajon a szorongásos tünetek egy, a demenciától független, másik mentális zavart jeleznek-e, vagy pedig a demencia közvetlen fiziológiai hatásaiként magyarázhatók. E dilemma megoldásával a kutatók több irányból is próbálkoznak.

Az elmúlt 20 évben egyre növekvő számú tanulmány vizsgálta a demenciához társuló viselkedéses és neuropszichiátriai problémák gyakoriságát. Egészen a legutóbbi időkig azonban a demenciában előforduló szorongásos tüneteknek kevés figyelmet szenteltek annak ellenére, hogy a szorongás elég gyakori ebben a populációban: a szorongásos zavarok gyakoriságát 5-21%-ra, míg a szorongásos tünetekét 8-71%-ra becsülik a különböző tanulmányokban.

A „szorongás/agresszió dominálta depresszió” (anxiety/aggression-driven depression) a depresszió egy olyan sajátos alcsoportja, ahol a vezető probléma nem a hangulat szabályozásának zavara, hanem a szorongás és az agressziószabályozás diszfunkciója.

Hermann M. Van Praag holland szerző a Maastricht Egyetemről a depresszió egy új alcsoportját különítette el munkáiban (2001), amit „szorongás/agresszió dominálta depresszió”-nak (anxiety/aggression-driven depression) nevezett el. Jelen ismertetésünkben áttekintjük ennek a sajátos depresszió-altípusnak a fogalmát, klinikai jellemzőit, illetve a létét alátámasztó bizonyítékokat.

A homicidium-szuicidium (H+S) általános kifejezés arra a jelenségre, amikor ugyanazon személy homicidiumot, majd utána szuicidiumot követ el. A jelenség megértésének fontossága több okból is sürgető. Egyrészt, mert a leggyakrabban partnerkapcsolatban vagy családon belül történik. Másrészt, mivel általában több áldozata van, ezért sok emberre gyakorol jelentős érzelmi hatást. Mindezek ellenére bár külön a homicidiummal és a szuicidiummal sok kutatás foglalkozik, a H-S jelenségéről sokkal kevesebb tudásunk van. Ezeket foglalta össze Marieke Liem áttekintő tanulmányában.

A homicidium-szuicidium (H-S) ritkább formái közé számítanak a családon kívülre (barátok, ismerősök, szobatársak ellen) irányuló, illetve a családon belül a szülő és a testvér ellen irányuló esetek. Az előbb említett kategórián belül a média által túlhangsúlyozott „ámokfutások” – pl. iskolai bosszúállások - aránya igen csekély.

A homicidium-szuicidium (H-S) jelenségének leggyakoribb megnyilvánulásai a partner ellen elkövetett, illetve a saját gyermeke ellen elkövetett homicidium + szuicidium. Jelen részben az egész család ellen irányuló ilyen típusú megnyilvánulások jellemzőit tárgyaljuk.

A homicidium-szuicidium (H-S) jelenségének leggyakoribb formájáról, a partner ellen elkövetett homicidium+ szuicidiumról az előző részben írtunk. Jelen részben az ezt követő második leggyakoribb típus, a saját gyermek ellen elkövetett homicidium, és az ezt követő szuicidium jelenségének eddig ismeretes jellegzetességeit ismertetjük M. Liem áttekintő tanulmánya nyomán.

A homicidium-szuicidium (H-S) felosztásának többféle megközelítési módja létezik. Két gyakran alkalmazott szempont az elkövetőre jellemző pszichopatológia, illetve az elkövető és az áldozat kapcsolatának milyensége. A következőkben az azonosított altípusok jellemzőit ismertetjük.