Védőoltások

Komoly fegyver van a kezünkben a rák ellen, csak nem használjuk

Elsőrendű fontosságúnak nevezte az immunizálás felgyorsítását az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC), amely csütörtöki közleményében hangsúlyozta, hogy a HPV (humán papillomavírus) okozta rákos megbetegedések kialakulásának mintegy 92 százaléka megelőzhető a védőoltással.

2019.11.14. Védőoltások

Védett nők: rendkívül alacsony HPV prevalencia Ausztráliában 9 évvel a védőoltás bevezetése után

Ausztráliában 2007-ben kezdődött meg az az oltási program, ami a 4-komponensű HPV elleni védőoltást tette elérhetővé a 12-13 éves lányok körében. A program a 14-26 éves fiatal nők oltásával egészült ki. Ezt követően került sor 2015-ben a HPV prevalencia vizsgálatára a 18-26 éves női korosztály körében. Cikkünk a program eddigi eredményeit ismerteti.

2019.11.07. Védőoltások

Soha többet méhnyakrák?

2018 májusában a WHO azoknak az intézkedéseknek a fontosságára hívta fel a tagországok figyelmét, melyeken keresztül a méhnyakrák világszerte felszámolhatóvá válhat. E rosszindulatú megbetegedéssel szembeni harcra Ausztrália már kidolgozott egy jól működő modellt. A méhnyakrákkal és a HPV fertőzésekkel szembeni népegészségügyi intézkedések tanulságosak lehetnek más országok számára, és reményteljes jövő képét vetítik előre.

2019.10.31. Védőoltások

A rózsaszín könyv: minden, amit tudni érdemes a HPV-ről

A humán papilloma vírus (HPV) elleni védekezés a közegészségügy kiemelt területe. A megelőzés egyik legfontosabb pillére a védőoltás. A megfelelő átoltottság elérésében sokat segíthet a vírus és az általa okozott betegségek minél alaposabb ismerete, nemcsak az orvosok, hanem a lakosság körében is. A felelősségteljes döntésben az oltás beadásáról segítséget nyújthat az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) Rózsaszín könyv névre keresztelt online kiadványa.

2019.10.24. Védőoltások

A század végére eltűnhetne a méhnyakrák

A Lancet Oncology szakfolyóiratban publikált tanulmány megállapításai szerint a szűrőprogramok, illetve az egyre hatékonyabbá váló humánpapillóma-vírus (HPV) elleni vakcinák segítségével 2100-ra el is felejthetnénk a méhnyakrákot világszerte. De ez csak akkor valósulhat meg, ha a mostaninál sokkal több nőt beoltanak a vírus ellen.

2019.02.25. Védőoltások